Bougaud Emil: Szent Chantal élete és a visitatio-rend eredete. 2. kötet - 67. évfolyam (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1904)

Harmincegyedik fejezet

HARMINCEGYEDIK FEJEZET.

379

tartani : «Ha tényleg veszély van, — mondá az őt jellemző bölcsességgel •— nem szabad Istent kisérteni: hadd halljuk tehát, mit gondolnak a hajósok!» Ezek a szél irányából és a felhők járásából azt következtették, hogy még elérhetik a kikötőt a vihar kitörése előtt «Akkor megyek, — felelte a szent — boldogult atyánk is a gondviselő Isten akaratát olvasta volna ki a hajósok szavaiból, mert az Isten megadta szakmájokhoz a megfelelő értelmet.» 1636. pünkösd előestéjén érkezett Avignonba, hol mint mindenütt, körmenetben, harangzúgással, minden képzelhető ünnepélyességgel fogadták. Villars anya, a főnöknő átadta neki a ház kulcsait, a helyettes nővér meg szentelt vizet hozott, hogy vele a testvéreket meghintse. De ezt nem tette meg. A karban rázendítettek a Benedictus dallamára, melyet hiába igyekezett félbeszakítani, mert a nővérek örömükben nem hallottak semmit, még a Laudate Dominum zsoltárt is elénekelték, mialatt Chantal anya az Oltári- szentséget imádta. A templomi fogadás után az angyaloknak öltözött kis leányok verseket szavaltak, hogy a kolostornak örömét tolmácsolják. A tiszteletreméltó anya öt napig maradt a kolostorban, minden egyes nővérrel külön beszélt, résztvett az összes áhitatgyakorlatokon, megfelelt a sok kérdésre és szüntelenül beszélt a nővéreknek az Isten szere- tetéről és szerény kis rendjökről. «Higyjék el, kedves leányaim, — mondotta távozásakor — hogy mind- annyiokat a szivembe zártam. Önöktől is csak azt kérem, emlékezzenek meg rólam és kérjék az Üdvözítőt, hogy életem hátralevő részében mindig szent