Bougaud Emil: Szent Chantal élete és a visitatio-rend eredete. 2. kötet - 67. évfolyam (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1904)

Harmincegyedik fejezet

HARMINCEGYEDIK FEJEZET.

371

kincset kérnek tőle, azt, hogy halála után a szivét bírhassák. Az az ürügy, hogy az egység hatalmas eszköze volna, ha Annecy a szent alapítónő testét, Páris pedig a szivét őrizné, fölbátorította a nővéreket, hogy kérésükkel előálljanak. A tiszteletreméltó anya az első ajánlatra ijedten hátrált. «0 Istenem, mit mondanak? Ez a nyomorult szív megérdemlené hűtlenségéért, hogy félredobják, nem hogy megőrizzék!» «Anyám, — feleié a főnöknő a szentnek alázatos érzelmeit utánozva —• nemcsak azért kérjük, hogy megőrizzük, hanem azért, mivel nagyon elősegítené az annyira óhajtott egységet.» «Kedves leányom, — mondá erre Chantal anya komolyan — azért ezer szivet is adnék és adná Isten, hogy az enyémet megsemmisítenék és ezer darabra tépnék a jó cél érdekében !» A nővérek ünnepélyesen megfogadták a legszorosabb egységet, és a szent beleegyezett, hogy írásba foglalják az Ígéretet, mely szerint szivét az első párisi háznak hagyja. Egy föltételt szabott, mely a szent féltékeny tisztaságát mutatja: «azzal a kikötéssel, ha testemet nem nyitják meg úgy, mint rendesen tenni szokták, hanem csakis oldalvást és a műtétet lehetőleg egyik nővérünk végzi».1

Hosszú párisi tartózkodása alatt Chantal anya alázatosságának épen olyan fényes tanújelét adta, mint az egység és a béke szeretetének. Mivel nem volt már főnöknő, nemcsak a hivatalos hatalmat nem gyako1 Az okirat eredetije, melyet Maupas is lemásolt (240.1.), ma a Párisban lakó Hauterive gróf birtokában van, ki azelőtt a külügyminisztérium egyik osztályának volt főnöke.

24