Bougaud Emil: Szent Chantal élete és a visitatio-rend eredete. 2. kötet - 67. évfolyam (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1904)

Harmincadik fejezet

HARMINCADIK FEJEZET.

359

szerettem, mint erényei és jó tulajdonságai követelték. Lám, Isten hogyan szedi el egymásután azokat, kik nekünk itt alant nagyon kedvesek».1

Irt leányának, Franciskának is, kérte, mérsékelje könyeita szomorú hír hallatára, mert a két fiatal nőt — mindkettő oly keresztény, oly szeretetreméltó — szoros barátság fűzte egymáshoz.

Toulongeon, a fiatal Chantal báróné után két hétre szintén meghalt. Franciska özvegy maradt két kis gyermekével. A szent a társalgóban volt szalézi Károly Ágosttal. Elváltozott színében. «Lám, mennyi halott,» mondta, de csakhamar visszavonta, «vagy inkább mennyi zarándok, kik az örök hazába sietnek.» Kezeit összekulcsolva imádkozott: «Istenem,fogadd őket irgalmasságod karjaiba !» A rövid imádság után sűrű könye- ket hullatott Toulongeonért, kit nagyon szeretett és kedves Franciskájáért, ki ily fiatalon jutott özvegységre két kicsi gyermekével.

Franciska, kit e váratlan és annyira kegyetlen csapás teljesen megtört, csak arra gondolt, hogy anyjához fusson, kinél megtalálja a szivet, mely megérti, vigasztalhatja, erősítheti. Azonnal Annecy-be utazott, s itt a kolostorban, hol boldog ifjúságát töltötte, s hová most lesújtva, elgyötörve tért vissza, jó anyja ajkain, öleléseiben és a bajban csak növekvő szeretetében megtalálta a hit magasztos gondolatait és a vallásnak igaz vigasztalásait, melyek egyedül nyújthatnak békét a léleknek nagy fájdalmak idején. Itt fogadta meg az elvonult, szerény, a világtól elzárt, egészen gyer1 1632. július.