Bougaud Emil: Szent Chantal élete és a visitatio-rend eredete. 2. kötet - 67. évfolyam (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1904)

Huszonhatodik fejezet

HUSZONHATODIK FEJEZET.

247

rajta papírszalag, melyre az elhunytnak nevét, az elhalálozásnak és temetésnek napját írták. Mikor a biztosok a sírhoz indultak, igen sok lámpát, arany és ezüst kart, fejet és szivet láttak körötte. Kérdést intéztek Chantal anyához, ki előadta, hogy ezek emléktárgyak, melyeket Isten jámbor szolgájának tiszteletére ajándékoztak a zarándokok, kik nemcsak a környékből, hanem Franciaország legtávolabb tartományaiból, vagy épen Itáliából jöttek. Mikor a szentnek közbenjárása által meggyógyultak, itt a kápolnának hagyták hálájuk bizonyságait.

Ouérin Justus atyának, az ügyésznek, kérésére a bírák megolvastatták az ajándékokat. Már a szentélyben a sír körül kétszázötvennél több arany és ezüst fogadalmi tárgyat számláltak, midőn a hajóba pillantottak és annak két oldalán végig a lámpák, kis márványszobrok, festmények, mankók és botok végtelen sorát látták, a számtalan beteg hangos bizonyítékait, kik a szent sírjánál találtak gyógyulást. Még a városok is képviselve voltak : meghálálták, hogy szalézi Ferencnek, Isten e nagy szolgájának közbenjárására megszabadultak a pestistől, vagy az eretnekségtől. Mit kívánhattak volna még? Mindenki látni akarta már annak vonásait, kinek szentségéről meg volt győződve. Megvizsgálták a sírt, melynek lépcsőit már elkoptatták a zarándokok térdei és csókjai. A márványt széttördelte a nép, hogy darabokat vihessen magával. A munkások előléptek, levették a sírkövet, fölhúzták a kettős koporsót és az oltár lépcsőjére helyezték. A fakoporsó el volt törve, de az ólom még erősen záródott. Mikor kinyitották, az egybegyűltek