Bougaud Emil: Szent Chantal élete és a visitatio-rend eredete. 2. kötet - 67. évfolyam (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1904)

Huszonhatodik fejezet

248

SZENT CHANTAL ÉLETE.

egy kiáltásban törtek ki: «Ime, az áldott szalézi Ferenc !» Ő volt. Úgy feküdt koporsójában, mint az ágyban. Ruhái sértetlenek, csak kissé bámulták a nedvesség miatt ; teste ép, romlás vagy sérelem nélkül ; arca teljesen a régi, csak szemei estek be mélyen ; szakálla, haja oly erősen tart, mint élő emberé. Megnézik a kezét. Rajta a bőr és a köröm. Karján a hús még ruganyos, nyújtható. Arca még életet sugároz. Megőrizte a békének és derültségnek kifejezését, mely áhítatot varázsolt a leghidegebb szívbe. A drága maradványokból édes illat áradt, a milyen már annyiszor töltötte meg a kolostort és Istenhez emelte mindenki szivét. Míg e jelenet boldog szemtanúi hosszas imába mélyedtek, a nép, a mint a kimondhatatlan illatot érezte, erővel verte a kapukat, hangos kiáltásokban tört ki s a herceg testőreinek hasztalan erőlködésével szemben be akart törni. Kiáltás hallatszott a nép között: «Meghalunk, vagy meglátjuk jó pásztorunkat!» Egyesek létrát hoztak, az ablakhoz másztak, de rögtön lecsendesedtek és összekulcsolták kezeiket, mikor a szentet meglátták. Másokat még jobban fölizgatott a látvány, újra nekiestek az ajtóknak, akkora erővel, hogy az egyiket kiforgatták sarkaiból és betörték. Egy perc alatt ellepték a templomot az őrök és a püspökök föllépése ellenére. Különben nagyon megható látvány volt, a mint a nép a szent test előtt örömében fölkiáltott, ujjal mutatott rá, jelezve, hogy jól ismeri. Olvasókat, kereszteket, kendőket, karpereceket érintett hozzá. A szent ténykedés alatt beköszöntött az est, mire a bourges-i érsek jelt adott kezével s kihirdette, hogy kiközösítés terhe alatt parancsolja,