Bougaud Emil: Szent Chantal élete és a visitatio-rend eredete. 2. kötet - 67. évfolyam (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1904)

Huszonhatodik fejezet

240

SZENT CHANTAL ELETE.

mazta, a többit pontokba foglalta. A füzeteket és az Énekek Énekének magyarázatát tulajdon áldott kezével írta. Úgy hiszem, ezek az apróságok a szép levelekkel együtt nagyon emelnék a hatalmas kötet értékét, mely majd szentünk összes munkáit foglalja magában.»1

Miért keseríti ezeket az emlékeket is a veszteség tudata? Az iratok közt kutatva, Chantal anya véletlenül saját leveleire akadt, melyeket még a világból, majd később a szerzetből írt. A szent külön csomagba kötötte, elrendezte és külön jegyzetekkel kisérte. Csodálkozva, zavartan olvasta a bámulat kifejezéseit, melyeket a szent írt a szélekre, kényekre fakadt, megfogta a drága csomagot és a tűzbe dobta. Féltő gonddal átolvasta a szentnek minden levelét és irgalmatlanul törült mindent, mi őreá vonatkozott. Még sem akadályozhatta meg, hogy az a nagy tisztelet, melyet a szent iránta érzett, helylyel-közzel kifejezésre jusson. De ilyenkor fájdalmasan panaszkodott alázatossága. «Valóban fáj, látnom, írja Sillery komturnak, hogy a szent néhány levelében rólam is megemlékezik. Különösen fáj az ítélete, melyet rólam alkotott. Pedig szegény nyomorult vagyok, nagyon is rászorulok az ön segítő imáira, jó Atyám. Istenre kérem, imádkozzék értem, az oratoriánusok általános főnökével és Vince úrral együtt. Tegyék meg nekem, kérem, valamennyien ezt a szívességet, mert nagy szükségem van rá!»2

Nyugtalankodott is, mikor látta, hogy a levelek első kiadásában benhagyták a megboldogult iránta érzett

1 Lettres inédites, p. 23. Barthélemy kiadása.

2 U. o.