Bougaud Emil: Szent Chantal élete és a visitatio-rend eredete. 1. kötet - 66. évfolyam (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1903)

Első fejezet

ELSŐ EEJEZET.

67

szült. Egy reggel összehívta gyermekeit, unokáit, s bár egészen jól érezte magát, értésükre adta, hogy Isten neki kinyilatkoztatta halála óráját és hogy másnap meg fog halni. «Öszvérére ült, búcsúzni ment barátaihoz, rokonaihoz és szent egyszerűséggel mondta nekik, hogy az örök útra készül.»

Hazatérve, a jámbor és tiszteletreméltó aggastyán másnapra papot hivatott, hogy utoljára szent misét hallgathasson, s határozottan megmondta, hogy mielőtt a pap a kelyhet másodszor kiöblíti, meg fog halni. Az éjt bár fájdalmak közt, mély áhítatban töltötte; reggel meggyónt, megáldozott, fölvette az utolsó kenetét és kérte a papot, kezdje meg a szentmisét «annál inkább, moftdta, mert mielőtt magához veszi a második kehelyöblítőt, el kell mennem, hogy Istennek királyi palotájában örök nektárt élvezzek.» A szentmisét csendes áhítattal hallgatta, s midőn a pap kezébe vette a kelyhet, a szent aggastyán mennyei hévvel és angyali tekintettel emelte föl szemét az örök magaslatok felé, s latin nyelven a zsoltárossal mondta: «Quando consolaberis me?» «Istenem, mikor vigasztalsz meg?» És e pillanatban jobb létre szenderült.1

E szenthez illő, boldog és szinte csodálatos halál bizonyára mélyen meghatotta Johanna Franciskát. Atyja erélyes életében mindig láthatta, hogy az erény áldozatot kíván; nagyatyja halálából látta, hogy az erény jutalmát veszi. Ilyen tanításokkal fejlesztette ki benne az isteni gondviselés azokat a nagy gondolatokat, azt a lángoló hitet, melyet zsenge korában beléje oltott.

1 Mémoires de la mère de Chaugy, p. 2.

5*