Bougaud Emil: Szent Chantal élete és a visitatio-rend eredete. 1. kötet - 66. évfolyam (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1903)
Dupanloup orléans-i püspöki levele Bougaud-hoz
22 SZENT CHANTAL ELETE nem érti meg az egésznek valódi szépségét, nem a teljes igazságot. A tárgy költőiségének élvezetéért feledi a szentet, azaz lelkét, benső életét, szentségét. A német szenttörténetírás sokban növelte ezt a hibát; Franciaországban is a középkornak több gyermekes rajongó írója járt el hasonló módon, kik a szentet teljesen a gót székesegyházakban és arany-legendákban látják, a helyett, hogy lelke mélyében és igaz erkölcseiben látnák. Azt hitték, csodát művelnek, ha nemcsak az embert, nem is a lelkét, hanem a ruhája alakját írják le, ha kissé régies stílusukba itt-ott néhány ósdi, kopott szólásmódot kevernek. Fölszínes tanulmány, elmosódott helyzetfestés ; egyébként hiányzik belőlük minden igazság és bensőség, nem értik meg a keresztény erényt és szentséget, szentjük iránt közönbösek, ez jellemzi minden könyvüket.1 Tárgy szeretettel az ír, a ki áhítattal ír, vagyis a ki szereti Istent és a lelkeket, a ki ismeri Isten műveit, a kinek a természetfölötti élet titkai iránt érző keresztény szive van. Egy szentnek élete valóban nem 1 Fénelon tőle megszokott érzékkel és határozottsággal megadja a helyes alapelveket : «A jó történetíró — úgymond — ne hagyjon el semmit, a mi a főszemélyek jellemzésére szolgálhat és az események okait tárja föl ; ellenben hagyjon el minden értekezést, mely egy tudósnak bölcselkedését fitogtatná. A ki inkább tudós, mint történetíró, kiben több a kritika, mint a valódi lángész, olvasói előtt minden még oly száraz és összefüggéstelen adatot, körülményt is fölemlít; saját Ízlését követi s nem törődik a közönséggel. Azt akarja, hogy mindenki oly kiváncsi legyen az aprólékos körülményekre, mint ő, kit kielégíthetetlen kíváncsisága vonz oda. De a józan és igazi történetíró mindent elhagy, a mi nem vezeti célhoz az olvasót».
