Bougaud Emil: Szent Chantal élete és a visitatio-rend eredete. 1. kötet - 66. évfolyam (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1903)
Hatodik fejezet
202 SZENT CHANTAL ÉLETE szavainak fölidézésével, nem sikerült neki. A múlt nyugtalanságához, hogy vergődése még nagyobb legyen, a jövő aggodalmai is járultak. Rábízza-e magát szalézi szent Ferenc vezetésére? Látomása Bourbilly várában, égő vágyakozása, hogy lelkét vezetésére adja, a melyet azóta mindig érez, mióta a szent püspököt látta; az a lelki béke, a mely első találkozásukat követte, mindez nem az Isten akaratának jele-e ? Másrészről elhagyhatja-e gyóntató atyját fogadalma megszegése nélkül? Ilyen gondolatok keletkeztek, erősödtek lelkében s valódi vértanúságot kellett miattok kiállania. Különösen 1604. pünkösd szombatjától gyötrelme harminchat órán át tartott szakadatlanul és annyira elővette, hogy ez idő alatt sem nem evett, sem nem ivott. Végre elcsigázottan, mikor nem birta tovább kínjait, egy kiváló Jézus-társasági atyának, Villars-nak mondta el, a kinél lelkiatyja távollétében meggyónt. Villars atya, a kiben mély tudás és ritka jámborság egyesült, meghallgatta Chantal asszonyt és komolyan, határozottan, az Isten rendkívüli intézkedéseinek előre érzésében így felelt: «Isten akarata, hogy kegyed a genfi püspök úr vezetésére adja magát; ez természetének jobban megfelel, mint a mostani. Benne az Isten és az egyház szelleme él. Isten öntől nagy dolgokat akar, azért egy földi szeráfot rendel vezetőjéül.» Szavai megnyugtatták Chantal asszonyt. «Mintha nehéz kő esett volna le szivemről, úgymond, nagy békesség, nyugodtság és biztonság szállott meg, mert a mit mondott, az Isten akarata volt.» Azonban zavartalan állapota nem tartott sokáig,
