Bougaud Emil: Szent Chantal élete és a visitatio-rend eredete. 1. kötet - 66. évfolyam (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1903)
Ötödik fejezet
166 SZENT CHANTAL ÉLETE Nem értjük, miért nem jegyezték föl életírói e fontos és jelentős tettét. Körülövezve derekát assziszi-i szent Ferenc kordájával, Chantal asszony azt hitte, hogy csak a világ iránt érzett megvetésének, az alázatosság és szegénység iránt való szeretetének enged ; pedig tudta nélkül az első lépést tette meg azon szerzetesélet felé, a melyet később megkezdett, csakhogy más módon, s a mely felé láthatatlan kéz terelgette szivét és igazgatta élete folyását. És Chantal asszonynak még mindig nem volt lelkivezetője. Minél jobban előrehaladt az erényesség útján, annál jobban érezte hiányál és annál erősebben rendje általános és tartományi főnökeinek jogukban van a rendbe engedni és fölvenni azokat, a kiket előzetes vizsgálat után rá méltóknak Ítélnek és mindama javak részeseivé tenni, a melyekben a társaság tagjai naponkint részesülnek, erre nézve eléggé megismervén önnek rendünk iránt táplált jó érzéssel kapcsolatos jámborságát és látván óhaját, hogy társaságunk kebelébe fölvételt nyerhessen, hogy javainak részesévé lehessen, nem akarván egy ily jámbor kérelmet elutasítani, a mi Urunk Jézus Krisztusnak szeretetében rendünkbe ezennel befogadjuk, részesévé tévén imádságunk, szentmise-áldozataink, áhitatgyakorla- taink böjtöléseink, virrasztásaink, könyörgéseink, kötelességteljesítésünk és más jó cselekedeteink érdemeinek, a melyeket az isteni jóság munkál és elfogadni méltóztatik, s a melyekkel mi kérjük őt, hogy erősítse meg az égbén, a mit itt a fcjldön örömest megengedtünk önnek ; a ki, mint reméljük, teljesíteni fogja, ha erényes keresztény életet él, a keresztségben tett ígéretét, erre buzdítjuk is, kérvén önt, hogy értünk és nevezett társulatunkért imádkozzék. Ennek hiteléül és bizonyságául jelen levelet sajátkezű aláírásunkkal és rendtartományunk nagyobb pecsétjével láttuk el. Kelt dijoni kolostorunkban 1603. április 6-án. (Procès de beatif. (t. II., p. 606.)