Meschler M.: A Szentlélek Isten. Elmélkedések - 65. évfolyam (SJ) (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1902)

Ötödik fejezet. Az Istenember

35

szerint értékesíti, reábízta az egész egyház föntartását, vezetését, megvédését és terjesztését, egyházában mindent a Szentlélek által intéz. Nem látjuk-e mindezekből, mily szép egyetértés van az Istenember és a Szentlélek közt, mennyi kiváltságban és kitüntetésben részesíti s mennyire megdicsőíti az Emberfia a a Szendéiket? Ki szerzett egyáltalán nagyobb megdicsőítést a Szentléleknek, mint ő?

A mondottakban ismét elég okot találunk arra, hogy a Szendéiket tiszteljük és szeressük. Mindenekelőtt ő volt az, ki az Üdvözítő emberi természetét oly csodálatos adományokkal és kegyelmekkel ruházta föl. A mit Krisztus értünk tett, mind a Szentléleknek köszönhetjük. Mily nagynak és hatalmasnak is kell lennie annak, ki magát az Istenembert oly csodalátosan díszítette föl ! Gondoljuk csak el azt a számtalan jót, melyet az Üdvözítő részéről tapasztaltunk s kérdezzük, mi volnánk nélküle? Mondjunk azért szivünk mélyéből köszönetét a Szentléleknek s tiszteljük ezért a nagy adományáért.

De másrészről azt is látjuk, hogyan viszonozta az Üdvözítő a Szentlélek szeretetét és bőkezűségét, mint tette életének föladatává, hogy őt nekünk kinyilatkoztassa, dicsőítse, s mint működésének és halálának legszebb s legédesebb gyümölcsét nekünk ajándékozza. A lélek, mely Jézus isteni Szivében lakott, maga a Szentlélek volt s mit kíván az Üdvözítő egyebet, mint hogy szivünket mi is a Szentlélek templomává tegyük, őt szeressük és tiszteljük, a mint ő is Szivében folyton szerette s dicsőítette. Bizonyára kedves kívánsága ez az isteni Szívnek. Hiszen azt akarja, hogy vele egyek legyünk, miként az Atyával egy ő. Az Atyának és Fiúnak ez az egysége a Szentlélek. Teljesítsük az Üdvözítő óhaját s kérjük, jöjjön el maga s avassa föl szivünket a Szentlélek szentélyévé, hogy abban neki imádással, dicsérettel és szeredetel adózzunk mindörökké.

3