Meschler M.: A Szentlélek Isten. Elmélkedések - 65. évfolyam (SJ) (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1902)
Tizenkilencedik fejezet. A legméltóságosabb Oltáriszentség
125 fogadhassák, ha alázattal, gyermeki bizalommal, szeretettel és örömmel járulnak az isteni vendéghez : mind ez csak a Szentlélek műve, a Szentlélek szava a mi szivünkhöz, mely hazánkba, lelkünk jegyeséhez hív. A Lélek és a jegyes így kiáltanak: «Jöjj el, Uram Jézus !»1 A Szentlélek, ki bennünk lakozik, forrásához kivánkozik, hozzá akar visszatérni, kitől származik. Azonkívül mily sok szokást honosított meg a Szentlélek az egyházban, melyek czélja az Oltáriszentség iránt az áhítatot fentartani, éleszteni. Ilyenek a különféle szép ájtatos- ságok : a negyven órai ima, az ünnepies körmenetek, az örök- imádás, különösen az Űrnapja s annak nyolczada. A Szentlélek örökké közöttünk és a tabernakulum között lebeg, a mint már az ószövetség templomát is a legfölségesebb titokról szóló jövendölésekkel és képekkel töltötte be. Az ároni papi intézmény templomával, ünnepeivel, áldozataival, azután a manna, a húsvéti bárány, a frigyszekrény, az élet fája, Melkizedek áldozata mind-mind a Szentlélek művei voltak, hogy így a fönséges titok útját a világban előkészítse. 2. Még inkább érintik a Szentleiket a legfölségesebb Oltáriszentség hatásai. Az eucharistia nagy csodájának megvalósításánál a Szentiéleknek semminemű küldetése nem érvényesül, hanem igen is — az áldozás hatásainál. A szent áldozás hatása általánosságban a megszentelő malasztnak és a kegyelem állapotának megőrzésében és öregbítésében van. Akkora mértékben egyetlen szentségnek sincs meg e hatása, mint épen a legfölségesebb Oltáriszentségnek. Már az isteni Megváltó is e szentségét nevezi az élet szentségének. «A ki eszi az én testemet és iszsza az én véremet, énbennem lakik... örökké él».2 A mint a megszentelő malaszt mintegy csirájában minden többi természetfölötti kegyelmet magában foglal, úgy tetőzi be ez a szentség a többinek hatásait, mert — czéljuk és koronájuk. A hatás e teljességét jelzik még a külső jelek is a kenyér és bor, az élet és erő szimbólumai. A mint a test tápláléka földi életünket megőrzi és tovább fejleszti, úgy pótolja és gyógyítja, megőrzi és erősíti, kiterjeszti, megtermékenyíti 1 Jel. 22, 26. 1 Ján. 6, 57. k.