Meschler M.: A Szentlélek Isten. Elmélkedések - 65. évfolyam (SJ) (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1902)
Tizenkilencedik fejezet. A legméltóságosabb Oltáriszentség
126 és megpecsételi e fölséges szentség is a lélek természetfölötti életét. Az áldozás a legbensőbb egyesülés Krisztussal ; nem csupán morális, hanem fizikai egyesülés is, melyet csak a mennyei boldogságban végbemenő egyesülés múl felül. Ép azért kell a hatásnak is igen-igen különösnek és fölöttébb nagynak lennie. Mily nagy csodát művelt az isteni Megváltónak egyszerű megjelenése és szent emberségével való kö- zetlen érintkezése egy szent Magdolnán, szent Tamáson, szent Péteren és annyi — betegen, halotton és bűnösön ! Nála bizonyára megvan az az erő, mely minden más erőnek bárminemű hiányát pótolja és a lelki életet szokatlan virágzásra emeli. A többi szentség a kegyelemnek csak csermelye, ez maga a forrás. Mi pedig tudjuk, hogy valahányszor a malaszt lelkűnkben működni kezd vagy — öregbül, mindannyiszor a Szentlélek munkálkodik bennünk. De ez a szent áldozásnak csak általános hatása, vannak még különös, egészen sajátságos hatásai is. Az első a szeretet növelése az Istenember iránti, épen mert a szent áldozás oly szorosan egyesít isteni Megváltónkkal. Az érintkezés és egyesülés pedig mindenkor szeretetet hoz létre. Ezenfölül az eucharistia egész lényéből oly határtalan isteni szeretet árad ki, hogy az embernek vaknak és érzéketlennek kell lennie, ha viszontszeretetre nem gerjed. A második hatás — az öröm. Öröm, élvezet és gyönyör mindig a szeretet gyümölcse és a jelen esetben külsőleg is kifejezésre jut az étel és bizalmas vendégség által, melyet nekünk az isteni Megváltó készít, hogy barátságát kimutassa és velünk szorosabbra fűzze. Ez az öröm gyakran, édes mélységes béke, mely lelkünk mélyén veti alapját és melyet semmi múlandó meg nem bont; majd meg a méltóság és megelégedés érzésévé válik, melyen a világ minden csábításai hajótörést szenvednek, mert nagyon jól tudjuk, hogy a tiszteletnek, szeretetnek mily megnyilvánulásaira lettünk méltókká s érezzük, hogy ezekben mindannál jobbat nyertünk, mit a világ nekünk adhat ; majd ismét egykedvűség a veszély és áldozatok közepette ; majd meg kielégíthetlen vágy a jónak gyakorlására és a Megváltónak — tetszhetni ; vagy legyőzhetetlen erő, mi több: vágyakozást— szenvedhetni, mint
