Meschler M.: A Szentlélek Isten. Elmélkedések - 65. évfolyam (SJ) (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1902)
Tizennyolcadik fejezet. A Szentlélek szentsége
114 tijjára, szerető oltalmába fogadja a megtaláltat s ujjong örömében a szent angyalokkal az engesztelődés fényes lakomáján ; szóval a Szentlélek örök szeretetének és jóságának legcsodálatosabb műve — az ember kibékítése Istennel. Mennyire igaz, a mit az egyház pünkösd nyolczadában a Szentlélekről zeng az egyik misében : «O a mi bűneink elengedése» l1 Nem kell-e hálát mondanunk a Szentléleknek, irgalmasságának e drága ajándékáért, különösen azért, hogy minket tett e nagy szentség sáfáraivá az egyházban? Nem támad-e lelkűnkben az a nemes elhatározás, hogy e kegyelemforráshoz gyakran járulunk bizalommal, szeretettel s üdítő vizét minél többször élvezzük? Mert nemcsak megtisztítja s megóvja lelkünket a bűntől, hanem folyton tökéletesíti a lelkiismeretet, fokozza a gyűlöletet minden ellen, mi bűn, mindinkább megtisztítja a lelket a kisebb bűnöktől és hibáktól s végre a könnyelműség és aggályosság közt a helyes középútra terel. Mindezt a Szentlélek műveli lelkűnkben, ha gyakran és jól használjuk a bűnbánat szentségét. TIZENNYOLCZADIK FEJEZET. A Szentlélek szentsége. A bérmálás különös módon a Szentlélek szentsége s azért különös figyelmünk tárgyává teszszük. Fontolóra vesszük 1. a bérmálás jelentőségét, 2. viszonyát a Szentiélekhez, 3. gyakorlati következtetéseket vonunk le belőle. 1. A bérmálásnak a természetfölötti életben az a jelentősége, mit természetes vonatkozásban érett kornak, a növekedés befejezésének vagy nagykorúságnak nevezünk. A kornak ez érettségét és tökéletességét akkor érjük el, midőn testi-lelki életünk már annyira kifejlődött, hogy erőnk nemcsak magunknak elégséges az élet összes tevékenységeinek kifejtésére, hanem már másokra, nevezetesen környezetünkre is befolyással 1 Postcommunio pünkösd keddjén.
