Meschler M.: A Szentlélek Isten. Elmélkedések - 65. évfolyam (SJ) (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1902)

Tizenharmadik fejezet. Az egyház tanítóhivatala

84 A Szentlélek harmadik tevékenysége a hit dolgában, annak tudományos tárgyalása és kifejtése. Az első alkalmat erre az eretnekek és hitetlenek folytonos támadása szolgáltatta, így az egyház kényszerült, hogy hitágazatait minden tekintet­ben szabadon, határozottan kifejezze. A tizenkilencz egyetemes zsinat nem egyéb, mint a Szentlélek állandó tevékenysége a hit igazságainak minél pontosabb, tökéletesebb meghatározása és magyarázása körül. Hasonlítsuk csak össze például, hogyan nyilatkozik az apostoli, niczeai és athanázi hitvallás a Szent- háromság és a megtestesülés titkáról.1 A tannak mily nagy­szerű fejlődése tűnik szemünkbe. A hit tételeinek ezen egyszerű, pontosabb meghatározá­sán kívül igazi hittudománynyal is ajándékozza meg a Szent­lélek az egyházat, a mennyiben nemcsak azt eszközli, hogy a hitágazatok fogalmát szilárdan megállapítsa, hanem ezeket határozott módszer szerint tanítsa is, értelmesen elrendezze, egymással összefüggésbe hozza, az egyiket a másikból leve­zesse, az egyiket a másikkal erősítse, a látszólagos ellenmon­dásokat eltávolítsa, az okokat hittel kutassa s mindent, a mennyire csak lehet, az ész világánál átértsen, megvilágítson, fölmagasztaljon. Ez az egyházi tudomány a legvilágosabb szellemek és a legtudósabb iskolák munkájának eredménye a tizenegyedik századtól kezdve. S most itt áll előttünk ez a tudomány, ez a csodálatos műremek, az emberi értelem leg- remekebb terméke, a maga nagyszerűségében, akár az irodalmi műveket tekintjük, melyek alapköveit teszik, akár azon erő­ket, melyek egység, alkalmazkodás és összhang, élet és moz­gékonyság által oly hatalmassá, oly megdönthetetlenné tették. Semmi sem állhat ellen a hittudomány módszerének, alakjá­nak és eljárásának. A míg ez a bástya fönnáll, addig a kétke­dés, tévelygés és hitetlenség nem döntheti meg a katholikus igazságot; még a természeti igazságokat is ez védi és fej­leszti tovább. Ezen tudományával az egyház igazán az igazság és az összes tudományok tanítója. Valamennyit szolgálatába vonja, műveli és fölemeli az által, hogy az Isten tiszteletére és 1 Manning idézett műve 114, 229. old.

Next

/
Thumbnails
Contents