Hammerstein Lajos: Boldogságunk az Egyházban - 63. évfolyam (Budapest, Stephaneum, 1900)
Előszó - Előszó a második kiadáshoz
42 tök, egyszersmind ez az egyedüli, mely a Krisztus jelenlétén alapuló csalhatatlanságot magának tulajdonítja, a mi pedig az említett elvekhez föltétlenül szükséges; ez az egyedüli, a hol meg van a tagokban ama gyermeki engedelmesség, mely nélkül maguk az elvek eredménytelenek. Egyébiránt, drága testvéreim, e meggyőződésem s ez a levelem önálló, szabad kutatásom gyümölcse. Az a helyzet, melybe egyházmegyém nyomott hangulata ép az imént sodort, kényszerített arra, hogy aggodalmaimat magamba zárjam. Sokszor sóhajtozott szorult szivem olyan barát után, ki előtt bizalommal elmondhatná bánatát, de szomorú tapasztalataimon okulva, alig mertem már szivem gyötrelmeiről másnak bizalmasabban szólni. Püspökségem utolsó másfél esztendeje, telkemre mondhatom, a legsúlyosabb megpróbáltatások ideje, életem leg- gondteljesebb szaka volt, ámbár azt látszólag nyugodtsággal, hivatalomban való sikeres munkálkodásban s újult bizalomban töltöttem el. Miután 1857-ben elmúltak a tavaszi összejövetel közvetlen hatásai, mely, mint még emlékeztek, kibékített engem egyházmegyém elégedetlen elemeivel és lelkem, melyre eddig sokáig olyan érzékeny csapások nehezedtek, időt nyert, hogy föleszméljen, akkor csodálkozásomra azonnal ismét fölemelkedett arra a magaslatra, hogy ismét közel álltam a katholikus valláshoz; tényleg úgy éreztem, mintha szép álomból ébredtem volna föl, hogy a durva valóságot annál fájdalmasabban érezzem. Valóban, azzal hízelegtem magamnak, hogy kételyeim eltűntek s ezentúl már nyugodt lélekkel működhetem tovább a protestantizmus szellemében. Mihelyt azonban a nagy gond és vele együtt a kábultság is elhagyott, ijedve kellett látnom, hogy csalódtam ; a mit tartós nyugalomnak gondoltam, csak pillanatnyi érzéketlenség volt, mint a lázas megerőltetés után beálló kimerültség. De a mint ismét eszmélni kezdtem, újra megrohant a gondolatok árja, melyeket bizonyára senki sem irigyelne tőlem. Az engedmények, melyeket az egyház s mint tévesen reméltem, a magam békéje érdekében akkor jóhiszeműleg tettem, most mind azzal vádoltak, hogy gyáva engedékeny
