Hammerstein Lajos: Boldogságunk az Egyházban - 63. évfolyam (Budapest, Stephaneum, 1900)
Előszó - Előszó a második kiadáshoz
27 érdemeljem, ugyan ki volna erre képes; hanem hogy napról- napra mélyebben átérezzem azokat és módját ejtsem, hogy egész életem hálaadó és dicsőítő ének legyen. Eleddig még, mint az örvendező gyermek édes anyja ölén, igen jól érzem magam, de eljön, kell is, hogy eljöjjön a szenvedés órája; de nem aggódom, mert tudom, hol kell majd mindig bátorságot, erőt és vigaszt keresnem. Mindeddig még külsőleg is megkönnyítette Isten dolgomat. Egyetlen nővérem megütközött és elszomorodott ugyan áttérésem hallatára, de inkább szerető aggodalomból, mert attól tartott, hogy most talán elfordulok tőle; de mikor látta, hogy félelme alaptalan, többé nem nyitotta panaszra ajkát. Unokanővéreim és szülőföldemen élő bizalmas barátaim sem fordultak el tőlem. Itt is megmaradtak régi barátaim ; fiatalabb barátnőim közül akadt ugyan kettő, a ki azt hitte, hogy vét a kegyelet iránt, melylyel vallásos meggyőződésének tartozik, ha nem szakítja meg velem barátságát. De újév napján mégis csak eljött egyik is, másik is, nyakamba borultak. Isten velünk, mindnyájunkkal.» Körülbelül egy évvel később így ír Linder Emilia Steinlenek : «Hogy lelki életemről is szóljak már Önnek: Óh, még mindig érzem, mint Ön olyan helyesen mondja; a kegyelemnek és könyörületességnek kimondhatatlan édességét és időnkint olyan mámoros örömérzet fog el, hogy szivemet szinte nehéz tartóztatnom. Az utóbbi időben különben lelkemnek kiválóan nagy ünnepeit ültem meg: Úrjövetkor léptem az egyház kebelébe. Ünneplésre várt tehát elsősorban az a nap, melyen magamat e fontos lépésre elhatároztam, azután az egyházba történt fölvételemnek, majd megbérmál- tatásomnak emlékünnepe : és mindezek igazán a legbensőbb öröm napjai voltak. Egy év telve kegyelemmel, telve áldással ! A jó Tony F. az Úr különösen kegyelt gyermekének nevezett és teljesen igaza van. De valahányszor fölvetem magamnak a kérdést: «Honnét nyertem mindezt?» mindannyiszor szeretném magamat megalázni mélyen, le egészen a földig és szégyenkezve kérdezni : «Miért jutott mindez nekem osztályrészül?»
