Hammerstein Lajos: Boldogságunk az Egyházban - 63. évfolyam (Budapest, Stephaneum, 1900)
Előszó - Előszó a második kiadáshoz
28 De nem akarok most ezzel törődni. Ha Az, ki örömre gyújtotta szivemet, keresztet fog vállamra rakni, bizonyára erőt és bátorságot is fog adni. S úgy is lesz. Legyen áldva az Ő szent neve !» Egy más alkalommal következőképen nyilatkozik e konvertita nő Steinle barátjának: «Mint a gyermek a szép karácsonyfa előtt, úgy ujjong lelkem az Istennek kimeríthetetlen könyörületessége fölött és azt sem tudom, mint viselkedjék szivem ilyen megmérhetetlen, ilyen soha ki nem apadó kincsek birtokában. Milyen jó, milyen szerfölött jó volt hozzám az Isten, mikor Szentegyházába meghívott». A léleknek ez ujjongó öröme nem volt pillanatnyi. Tanúskodik erről egy másik levele, melyben így ír: «A múlt héten, külsőleg ugyan egészen csöndben, de mégis nagy és emlékezetes ünnepet ültem meg lélekben : az egyház kebelébe történt fölvételemnek és megbérmáltatásomnak évfordulóját. Óh mit mondhatnék más egyebet, mint: Dicsérje lelkem az Urat és magasztalja bensőm az Ő szent nevét! Milyen kimondhatatlan nagy az Ő irgalmassága és kegyelme, mely meghalad minden emberi gondolkozást és fölfogást. Milyen boldogság: bizton érezni magunkat az egyház megszentelt falai között olyan időben, mikor minden inog s erős támasz seholsem található. Óh, bárcsak tudnák testvéreim, milyen béke honol itt! Ha sejthetnék, mit dobnak el maguktól ! Vérzik szivem, ha rágondolok. De arról biztosíthatom, hogy az egyházat csak az egyházban lehet igazán megismerni, hogy előbb élnünk kell szellemében és csak azután érthetjük meg azt. Sokat tudhatunk meg az egyházról, ha érdeklődünk, bár nem is élünk kebelében, sokat lehet felőle hallani, de nem szabad sohasem szem elől tévesztenünk, hogy az egyház nem pusztán múlt történelmi tény, hanem ma is létező, élő, Krisztussal folytonosan együtt működő szervezet: a kiengesztelés műve, örökké való. De az egyháznak eme belső életéről fogalmat sem alkothatunk magunknak, ha nem élünk benne, mert épen ez az élet hiányzik másutt. Hányszor mondhatnám most (Brentano) Kelemennek, milyen boldognak
