Hammerstein Lajos: Boldogságunk az Egyházban - 63. évfolyam (Budapest, Stephaneum, 1900)

Előszó - Előszó a második kiadáshoz

1. Az égre szóló váltó.

— Hát egészen elment az eszed? — így szólt W. igazgató ifjúkori barátjának, K. elnöknek.

Az elnök : Alig hinném ; sőt úgy gondolom, meg van még valamennyire a józan eszem.

Az igazgató : Persze hogy! Különben elég okos ember vagy, tanúskodnak erről munkáid, de mégis úgy látom, nincs egészen rendjén nálad a dolog.

Az elnök : És miért ?

Az igazgató : Mert elég oktalan voltál katholikussá lenni.

Az elnök : És miért volt ez oktalanság részemről ?

Az igazgató : Mert ezzel eljátszottad a szerencsédet.

Az elnök : A szerencsémet ! — Hogy-hogy ?

Az igazgató: Egész egyszerűen ! Áttérésed következtében le kellett mondanod állásodról és most szűkös nyugdíjjal kell beérned. Berlinben, a hol eddig nagyrabecsültek, még csak nem is igen mutathatod magad; semmibe sem vesznek, nem egy régi jó barátod elfordul tőled és nemcsak szép hatáskörödet veszítetted el, hanem elzártad magad elől még a kilátást is a további előléptetésre és nagyobb befolyású állásokra.

Az elnök: De cserében ezekért sokkal becsesebbet kaptam.

Az igazgató : Ugyan mit?

Az elnök : Első sorban a szív békéjét.

Az igazgató : Nem tehettél volna szert erre akkor is, ha hitedet meg nem változtatod?

Az elnök : Nem !

Az igazgató: Miért nem?

Az elnök : Mert külsőleg azt a hitet vallottam volna, melyet szivemben hamisnak tartok és mert nem vallottam volna azt,