Hammerstein Lajos: Boldogságunk az Egyházban - 63. évfolyam (Budapest, Stephaneum, 1900)
Előszó - Előszó a második kiadáshoz
6 a melyet egyedül igaznak tekintek és a melynek nyílt meg- vallására lelkiismeretemben kötelezve érzem magamat. Az igazgató : Csak ennyi az egész, a mit cserébe kaptál? Az elnök : Csak ennyi-e ? épen nem. Az igazgató : Mi az hát még? Az elnök : Az a remény, a melyre csak áttérésemmel tehetek szert, hogy elnyerem a mennyország örök boldogságát és a melyre a nélkül nem tarthatnék számot. Az igazgató : És miért nem ? Az elnök : Mert Krisztus azt mondotta : «A ki megtagad engem az emberek előtt, megtagadtatik az Isten angyalai előtt». (Luk. 12, 9.) Az igazgató : Az égre szóló váltóval állsz hát elém ? Látom már, te még most is olyan javíthatatlan ideálista vagy, mint negyven évvel ezelőtt Heidelbergben voltál. Emlékszel-e még, hogy rajongtunk akkor Goethe Faustjáért? Az elnök : Hogyne ! Az igazgató: Visszaidézem tehát emlékezetedbe, hogy gondolkozott Goethe amaz égre szóló váltóról és mint vélekedem én is. Goethe Faustja igy nyilatkozik :1 «A föld körét eléggé ismerem, S a látás túlra ,.. ködös idelenn. Bolond, ki túlvilág felé kacsintgat, Felhők fölött képzelve társainkat ! Álljon a lábán s tekintsen körül itt : Ez a világ a deréknek szóra nyílik.» Az elnök : Helyes, kedves W. barátom ! De idézd csak a következő szavakat is, melyekkel Faust beszédét befejezi: «S a haladásban leljen színt s gyönyört O, kit elégületlenség gyötört !» Jó magam nem akartam, hogy, miként Goethét, engem is elégedetlenség gyötörjön egész életemen át; kerestem tehát 1 Az idézetek Goethe Faustja II. részének V. fölvonásából valók. A fordítás Váradi Antal dr.-tól ered.
