Hammerstein Lajos: Boldogságunk az Egyházban - 63. évfolyam (Budapest, Stephaneum, 1900)
Előszó - Előszó a második kiadáshoz
235 és nagyjában valóhoz. Az angyalok pedig ezen eszmeképek révén tökéletesen ismernek meg minden dolgot, mely természetes, mivel a mit Isten a dolgok sajátos természeteiben alkotott, mindazt szent Ágoston szerint az angyali értelem ismeretében is megalkotta (2. sap. Gen. ad. lit. cap. 8.) : ebből kifolyólag a testtől megvált lelkeknek is természetes ismeretük van minden természetes dologról, nem ugyan biztosan meghatározott és sajátos, hanem nagyjában való és homályos».1 Ez az értelmi élet tevékenysége, melyben a lélek sajátosan különbözik minden egyébtől. Mivel pedig semmi sem hathat oda, a hol nincs, azért a szellem értelmi tevékenységével nem választhatja el magát a külső világtól az örök Mozgatónak különös befolyása nélkül. Az örök Mozgató pedig minden egyes valóságnak megadja ama sajátos létkövetelményeket, melyek nélkül léte fönn nem tartható; így a szellemnek az értelmes tevékenységet, melylyel minden mástól különbözik. A teremtett értelmek e befolyásolása méltán nevezhető isteni megvilágosításnak s ez a jövő életben egészen új módú. Az angyalokról azt tanítja aquinói szent Tamás, hogy: «Miként... az Isten minden dolognak ősmintaképe (similitudo) lényege által, mely által mindent okoz és mindent megismer, nemcsak az egyetemes természetre, hanem az egyediségre nézve is : úgy az angyalok az Istentől beoltott értelmi képek révén megismerik a dolgokat, nemcsak egyetemes természetükre, hanem egyediségükre nézve is, a mennyiben azon egyetlen és egyszerű lényegnek bizonyos megsokasított letükröződései».2 Az emberi szellemről a jövő életre nézve szintén azt tanítja, hogy Isten az értelmi képeket beléjük oltja ; de tagadja, hogy ez értelmi képekkel az angyalhoz hasonlóan minden egyedet megérthetne, mivel az emberi értelem természetszerű gyöngeségénél fogva ezen értelmi képeket csak némi homálylyal fogadhatja be. Az egyedeket az angyali értelem világosan fogja föl, míg a gyönge emberi 1 S. Th. p. I. q. 89. a. 3. 2 S. Th. p. I. q. 57. a. 2.