Hammerstein Lajos: Boldogságunk az Egyházban - 63. évfolyam (Budapest, Stephaneum, 1900)
Előszó - Előszó a második kiadáshoz
236 szellem nem mind, kevésbbé világosan vagy homályosan s bizonyos rangfokozat szerint érti ; úgy, hogy világosan ismeri meg azon egyes dolgokat, melyeknek ismerete nélkül értelmi élete nehezebben volna föntartható, melyek tehát első sorban alkotják értelmes természetének létkövetelményeit, «melyek ismeretére valami különös meghatározottságot kapnak akár előbb szerzett ismeretük, akár valamelyes hajlam vagy természetszerű alkalmasság, akár isteni intézkedés által», szóval, melyek a lelket közelebbről érdeklik; egyebekben pedig homályosabb ismeretei, vagy egészen elhomályosult behatásai is lehetnek, mivel sok tárgyon szétforgácsolódik a gyönge emberi elme ereje. Mindezt összefoglalva: józan bölcselet, főleg a hit fénye mellett megtanít arra, hogv a léleknek két életmódja van, földi és másvilági, jelen és jövő, melyek egyikét sem kerülhetjük s hogy mikép értünk most a szervezet közvetítésével, abból következtetést vonhatunk arra is, mikép fogunk gondolkozni ezen lelki kapocs híján. A mai tudomány fényes haladása pedig lehetővé tette, hogy szorosan vett tapasztalati tényekkel is beigazolhassuk a lélek, nevezetesen a gondolkozás független voltát. Mert ámbár a test és lélek a lehető legbensőbb szövetségben válnak egygyé, mindazáltal (kivételesen-e vagy sem, nem vitatjuk) a szellemi fensó'ség a roncsolt testben is megmutatja hatalmát. Csak néhány példát szakítunk ki a nagyon sok közül, miként diadalmaskodhatik a szellem: A) az érzékszervek, B) a beteges agyvelő, végül C) mind az érzékszervek, mind az agyvelő bajainak sorvasztó támadásán. A) Közismeretes példa Brigdmann Laura története, a ki még élete hajnalán a tapintás kivételével valamennyi érzékét elveszté, annyira, hogy még érzékeinek előbbi létét is elfelejtette. 1829-ik év deczember 20-án született Amerikában, Új-Hampshire Hannover nevű városában. A kis teremtésnek hamar kijárt az élet nyomoraiból. Húszhónapos koráig beteges rohamokban szenvedett, később pedig gyógyulás közben ízlését részben, látását, hallását, szaglását azonban tökéletesen elvesztette. Egyedül tapintása maradt épen, mint valami bimbó,