Hammerstein Lajos: Boldogságunk az Egyházban - 63. évfolyam (Budapest, Stephaneum, 1900)
Előszó - Előszó a második kiadáshoz
223 A másik mozzanat a tevékenység módja. Az értés közvetítője ugyanis az önismeret; következőleg az értés módja az önismeret módjától függ. Az önismeretnek pedig két módja lehet. Vagy oly életmódban ismeri meg a lélek önmagát, hogy semmi mással szükségszerűen egyesülve nincs, minden mástól tökéletesen független s ekkor minden egyébtől kizárólag gondolkozásával különbözik. Vagy másodszor megismerheti a lélek önmagát oly életmódjában, hogy szükségszerűen egyesül a testtel ; és az önismeret ezen módja szerint lehetetlen, hogy az érzékek közvetítése nélkül valamit is értsen. Azt is tudjuk, hogy lélek a szellemi egyedeket mindjárt szembe- szökőleg megismerhesse, ahhoz nem elég, hogy szellemi lélek legyen, hanem szükséges azonfölül, hogy létmódja s megfele- lőleg önismeret módja ne legyen testhez kötött. Tévedne azonban, a ki a testtel való egyesülést úgy fogná föl, mintha ez az egyesülés végleg kioltaná a szellem azon tehetségét, hogy magát mindenféle egyedtől szembe- szökőleg, közvetetlenül különböztesse meg. Mert más a tehetség végleges megsemmisülése, más tökéletes, de csak ideig tartó akadályozása. A szellemi tehetség gyakorlásának tudniillik két akadálya lehet; vagy a lélek egyik tevékenysége, egy téren való lefoglaltsága gátolja más tevékenységét, például, ha az írás gátolja ugyanazon időben az olvasást. Hiszen sokat ismerünk, a mire tényleg nem gondolunk s így a tiszta szellemek is, bár minden természetes dolgot ismernek, nem gondolnak tényleg mindenre, hanem majd erre, majd arra, mivel szabadakaratuk van s figyelmüket szabadon erre vagy arra fordíthatják. Ezt tanítja az angyalokról az angyali Mester,1 s ugyané választást tanítja a mi korlátozottabb ismereteink köréből a tapasztalás. A mi bizonyítja, hogy a gondolkozást nem érthetjük meg eléggé, ha nem veszszük fontolóra a szellemi törekvő tehetséget is ; s ha erre tekintünk, könnyebben áttérhetünk a második akadályra is. Ez a második akadály, a mint már kijelentettük, a lélek jelenlétmódja. Még pedig nem úgy, mintha végleg kioltaná szel1 V. ö. S. Th. q. 58. a. 1.
