Hammerstein Lajos: Boldogságunk az Egyházban - 63. évfolyam (Budapest, Stephaneum, 1900)
Előszó - Előszó a második kiadáshoz
210 útján értjük meg, irányt adva ezzel az emberi ismeret fejlődésének alaposabb ki nyom ozására, a mint azt iparkodtunk is földeríteni. Mert nézete szerint «a test nélkül valókat, miknek nincsenek érzéki képeik, ismerjük oly érzékelhető testekkel való egybevetés révén (per comparationen), melyeknek vannak érzéki képeik : például az igazságot megértjük, ha azon dolgot veszszük fontolóra, melynek körében az igazságról elmélkedünk. Istent pedig... megismerjük mint okot, továbbá lehető legkitűnőbb fokban való állítással (per excessum) és elvonással (per remotionem). Egyéb testetlen önálló valóságokat jelen életünk folyamán nem ismerhetünk meg máskép, mint elvonással, vagy egybevetéssel a testi dolgokhoz. És azért, midőn ilyesfélékről valamit megértünk, szükségesnek tartjuk a testek érzéki képeinek a közvetítését, jóllehet ilyen dolgoknak nincsenek érzéki képeik».1 A lélek tehát az érzéki képektől von el s ily értelemben mondhatjuk, hogy közvetítésükkel ért. Az érzékről is azt mondjuk, hogy a test közvetítésével működik, de e két közvetítés lényegesen különbözik. A közvetítés ugyanis kétféle lehet: kimerítő, ha a működés tárgyát tökéletesen és teljesen meghatározza, például a szervi változás az érzést ; és ki nem merítő, ha a közvetítést természetszerűleg követi ugyan valamely működés, de e működés tárgya a közvetítést fölülmúlja. Ha például előttem van a nyitott könyv, a szem közvetítése kimerítő arra nézve, hogy a betűket lássam ; de nem kimerítő arra nézve, hogy olvassam s ép azért az olvasás már más lehetség működése. A tanulatlan gyermek, sőt az állat is láthatja a betűket és élesebben láthatja nálam, a nélkül, hogy olvasni tudná; sőt esetleg nem mindenki érti, a ki olvassa. Hasonlókép az érzéki kép közvetítése sem meríti ki az értelmet, hanem az értelem tevékenysége az összes érzést fölülmúlja, a mint alább bizonyítottuk. Az értelmi elvonás tehát az érzéki képet a testinél fensőbb rendű működésével világítja be (convertit se ad phantasmata), a nélkül, hogy maga érzékivé válnék. Az ismeret közvetlenségét is két értelemben szoktuk 1 S. Th. p. I. q. 84. a. 7.
