Hammerstein Lajos: Boldogságunk az Egyházban - 63. évfolyam (Budapest, Stephaneum, 1900)
vir szebb jutalmat: a népszerűséget s mindenki becsülését. A szegedi lapok elragadtatással írtak róla, sőt egyikük már akkor püspökjelöltnek nevezte. És a jövendölés tényleg valóra vált! Munkásságát ez alatt a fokozódó elismerés koronázta. Alig hunyta le szemeit a szeged-rókusi plébános, a közfigyelem mindjárt Ivánkovits felé fordult s 1885-ben egyhangúlag választották őt meg plébánosnak. Itt nyílt meg tettrevágyó lelkének újabb tere. A politikai élet hullámai magasra emelkedtek és zúgva követeltek helyet kifejlődésüknek. Ivánkovitsot nagyon érdekelték a fölszínre került események s egészen belemerült a politikai kérdések tanulmányozásába. Egy gondolat ragadta meg szivét, mely aztán vasmarokkal tartotta azt összeszorítva s arra kényszerítette, hogy ne csak az egyházé legyen szívvel- lélekkel, hanem a hazának is juttasson erejéből. S ő megértette a hívó szózatot. így történt, hogy 1887-ben megválasztották képviselőnek a szegedi második kerületben, melyet azelőtt a függetlenségi párt bevehetetlen várának tartottak. A képviselőházban ekkor tevékeny élet kezdődött, melyben ő is nagy szerepet vitt. A kormánykörökben nagy tekintélynek örvendett s mindenki kedvelte őszinteségéért. Mint az egyháznak hű fia, nem mulaszthatta el azokat a kötelességeket sem, melyeket a haza rótt reá. Az volt szilárd meggyőződése, hogy az egyháznak és államnak karöltve kell haladnia egy közös cél elérése érdekében. «Össze kell törni a béklyókat — mondá — melyek az egyház működését akadályozzák s azzal egyetértőleg kell működni, mert annak szabadsága az állam szabadságát is jelenti». Egyházi téren fokozatosan érte a megérdemelt kitüntetés. Előbb esperes, később apát lett s mint ilyen jött 1892-ben Budapestre a vallás- és közoktatásügyi miniszter mellé osztálytanácsosi minőségben, hol buzgó s fáradhatatlan tevékenységéért nemsokára a püspöki czímet nyerte. Ezalatt mély gyász borult a rozsnyói egyházmegyére. Oly szomorúan zúgtak a harangok, mintha csak a pótolhatatlan veszteséget siratták volna. Az egyháznak egy erős oszlopa
