Madaune abbé : A katholiczizmus ujjászületése Angolországban a XIX. században - 62. évfolyam (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1899)
Negyedik könyv. 1846-1868
346 elképzelni, miképen lehetne a különböző vallási vélemények egyesítését elérni. Mindez kevés kilátást nyújt az unióra. De bizonyára igen jó dolog az, a mi arra irányul, hogy csökkentse a hevesség szellemét s némelyeknek arra való hajlandóságát, hogy hamis világításba helyezzék mások ellenkező véleményét. Elismerem, tévé hozzá mosolyogva, hogy azon testület, melyhez Ön tartozik, egyike azoknak, a melyek leginkább ki vannak téve ily hamis megítélésnek.» Spencer teljesen osztotta a lord nézetét. Engedelmet kért arra, hogy a köztük lefolyt ezen társalgást a nyilvánosság elé vihesse, a mibe Russell szívesen beleegyezett, újból megjegyezvén, «hogy nem mint miniszter akart szólani».* 8. Clarendon, Írország helyettes kormányzója, iskolatársa volt Spencernek Cambridgeben ; azonban 1819 óta, midőn a Szentháromság kollégiumot odahagyta, nem látta nemes tanulótársát. Spencer szegényes passzionista öltözetben jelent meg írhon helyettes királyának palotájában. Joga volt hozzá a kollégiumban köztük fennállott belső barátság folytán. A benső- ség, mely beszélgetésükön végig vonult, azt a véleményt szülhette volna, hogy sohasem fogják egymást elfelejteni. Clarendon kérte őt, hogy többször is látogasson el hozzá. Ugyanoly érzelemmel volt iránta, mint Russell János. A bizalmas viszony megengedte mindegyiköknek, hogy nyíltabban beszélgessenek egymással. «E szerint hiszi Ön, kérdé a nemes lord kétkedő mosolylyal, hogy az írek imádkoznak Angolországért?» «Tudom — feleié Spencer — hogy sokan nem teszik, ez azonban nem akadályoz meg abban, a mit én elérni akarok.» «Avagy tán - folytatá Clarendon egy kis malicziával - - gondolja, hogy Maynoothban imádkoznak Angolországért?» Spencer többször volt Maynoothban, s ez a hely egyike volt azoknak, a hol legelőször és legnagyobb buzgósággal fogadták el keresztes hadjáratának programmját. «Minden bizonynyal,—feleié Ignácz atya — valahányszor Maynoothban voltam, az elöljárók mindenkor engedtek egy órai időt, hogy a tanuló ifjakhoz néhány szót intézzek». V. ö. Life of F. Ignatius, IV. könyv, Vili. fejezet.
