Madaune abbé : A katholiczizmus ujjászületése Angolországban a XIX. században - 62. évfolyam (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1899)
Negyedik könyv. 1846-1868
316 bevezesse, a Gondviselésre bízva az evangéliumban Ígért siker megadását. A katholikusok megszentelése, protestáns testvéreinek az igaz hitre való térítése képezte mindenkor lelkének kedves gondját. A lelki élet ismerői előtt nem mondunk valami újat azzal, hogy Isten csak úgy fogadja kegyelmébe a lelkeket, ha azok ima és bűnbánati cselekedetek árán bizonyos módon megváltatnak. Az amúgy is szigorú, belső életében kiváló önmegtagadást gyakorló, külső működésében tevékenyen apostolkodó passzionista rend Spencer atya szellemében kétségkívül a legalkalmasabb eszközöket bírta arra, hogy működésének Angolországban sikert biztosítson. Meghonosítani és szilárd alapokra fektetni a missiót tehát annyit jelentett, mint az e czélhoz vezető eszközökhöz nyúlni. Lelke aranyával fizette vissza az alamizsnát, melyet keze elfogadott. 1850-ben két hónap alatt, Irhon beutazása közben, kilenczverí, nagyrészt Anglia megtérését tárgyaló beszédet mondott. A protestánsok iránt nagyon engedékeny s kegyes volt, a legnagyobb fokú bűntelen tudatlanságnak és jóhiszeműségnek tudta be hitüket. Nem fogadta el, sőt nem közönséges buzgalommal helytelenítette a katholikusok között eléggé elterjedt véleményt: a protestánsok tudják, hogy tévelyben vannak és indító okaik nem eléggé alaposak arra, hogy hozzá ragaszkodjanak. Miért ne lehetne valaki őszinte meggyőződésű és jóhiszemű, a ki nem katholikus? Anglia hitehagyása szerinte nem annyira a nép műve volt, mint inkább néhány elvtelen és lelkiismeretlen államférfié, kiknek, miután hallatlanul meghamisították a katholikus tanokat és vallásgyakorlatokat, sikerült meggyőzniük a következő nemzedékeket, hogy a katholiczizmus képtelenséggel határos. Ez az oka, mikép annyi millió rászedett ember azt gondolta, hogy a katholikusok Jézusát káromolva, Krisztusnak szolgál. És Spencer átadva magát szíve és lelke ezen sugallatának, honfitársai iránt határtalan könyörületet érzett, a mely nem engedte nyugodni buzgalmában és szeretetében. Mikor a protestánsokról beszélt, túlságos gonddal száműzve beszédéből minden kemény, erőszakos vagy rosszakaratú kifejezést, vigyázott, hogy szavai ne térjenek el szíve szelídségétől. Disszi- denseknek, az egyháztól elváltaknak, az angol nép egyházának,
