Madaune abbé : A katholiczizmus ujjászületése Angolországban a XIX. században - 62. évfolyam (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1899)
Negyedik könyv. 1846-1868
282 eretnek, szőrszálhasogató, mint a vén professzor, bőbeszédű, mint akárhány nyelvész s mint ilyen jártas mind a görög, zsidó s keleti nyelvekben, mind a szentírás magyarázásában ; szóval theologus, szónok, irodalom- és történettudós, lelkiigazgató, vagyis minden, még pedig fokozottabb mértékben, mint más. Nem mondunk sokat, ha azt állítjuk, hogy legalább egy színvonalon áll az összes angol kitűnőségekkel. Reá szívesebben hallgatnak, mint az egész anglikánizmusra. Ez a körülmény is igazolja, mennyire megérdemelte ő a ó (nagy) kitüntető jelzőt, melylyel Newman és az oxfordi ifjúság megtisztelte. Bőven reászolgált erre ötven éves működése alatt, mint királyi tanár és mint egyszerű kanonok Christ-Church-ben. Ez új iskola rituálizmusba ment át. De Pusey nem változik; ő állandóan megmarad a maga véleményén, a maga pártján, a maga fele- kezetében; egyáltalában nem indítják meg követőinek tévedései. O törzse a fának, nem válhatik fattyúhajtássá, mely annak a nedvéből fakad. Tanácsolja a fülgyónást és lelkiigazgatói működésében ez az ál-protestáns és pseudo-katholikus ember kifejti ez oly magasztos parancs kellékeit, melyeket néhányan ex-bűnbánói közül több évvel később a katholikus egyház kebelében meg is tártának, mint emlékét a kedves igézetnek, melylyel e férfiú hatalmába ejtette szívüket, hogy őket Istenhez emelje. Figyelmét kiterjesztve az evangéliumi tanácsok gyakorlására, női kolostorokat alapít. Egyesek elpusztulnak, mások átalakulnak vagy áttérnek a katholikus hitre; ő folytonosan alapít. És így kitartásával megvalósította ezen, IX. Piusnak tulajdonított, reá vonatkozó szavakat: «Olyan, mint templomaink harangjai ; szünet nélkül hívja a világot az egyházba, maga pedig soh’se lép be abba!» 2. 1845—1855-ig a puseyista tant nem kell a rituálizmus gyakorlataiban keresni. Pusey Credo-ja nem igen különbözik attól,melyet XXXVIII. Értekezésében vallott: «Legyetek szilárdan meggyőződve, — mondja ez Értekezés, — hogy ha a mi tanunk halad és tért foglal, egy felekezet sem lesz nagyobb ellenségünk, mint a római. Láttuk már. A xvn. században lényegileg ugyanaz volt az anglikán hittudósok tana, mint a mienk. A pápaság nyílt ellensége volt. Róma a puritán dühével akarta
