Madaune abbé : A katholiczizmus ujjászületése Angolországban a XIX. században - 62. évfolyam (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1899)

Harmadik könyv. 1832-1845

271

balvéleményt, melyet irányukban táplálunk, nem volna-e hihető, hogy ezt oly ember jelenlétének kell tulajdonítanunk, a ki a mi egyházunkban nevelkedett, nagygyá lett s oly magasra emelkedett, és aztán egyházukba lépett át? Ha mi személyes és egyéb hibáink által «eladtuk testvérünket», én meg vagyok győződve, hogy Isten annál inkább fogja életének megmentését akarni.

Különben ez a tény a mi lelkünkre nehezedik, a kik bennmaradtunk, mindegyikünkre egyenként, még pedig azon alapos félelemnek arányában, hogy helytelen magunktartása által talán mi is közreműködtünk arra, hogy ez a súlyos büntetés egyházunkra háruljon. így állván a dolog, akár megalázottak, akár megalázók vagyunk, nem leszünk eltaszítottak. Isten akkor is irgalmas, mikor büntet. Ön maga is látta, hogy ebben a pár utóbbi évben Isten miként munkálkodott egyházunkon belül a lelkekben. A mi engem illet, mostanában sokkal többet remélek egyházunk javára, mint az előző időszakban, sokkal többet, mint midőn a körülmények színleg nagyon kedvezők voltak. Azt lehetne mondani, hogy Isten irgalmasságában most szembetűnőbbé akarja tenni belső működését, hogy hatalmának újabb bizonyítékai fölelevenítsék bátorságunkat. Ő épen nem hagyott el minket, hiszen most sokkal inkább mutatja mint valaha, hogy velünk van, mutatja az életszentség gyümölcseiben, malasztjának természetfölötti műveiben, a jámborság felbúzdu- lásában, a lelkiismeretek felébredésében, a «kulcsok hatalmának», mint a mely egyházunkat megilleti,* nyílt elismerésében.

Ezek nem egyszerű egyéni ügyek, hanem messzeterjedő nyilvános dolgok. Nem a közvetlen eredményekre kell tekintenünk. «Az idő az ő kezében van ;» azonban senki sem von* Köztudomású dolog, hogy a mozgalom újra szokásba hozta a fülgyónást. A szives olvasó bizonyára észrevette a levél szerzőjének ama különczködését, hogy a katholikusokat csak : «ők, ezek», és Newmant : «ő, ez» kifejezésekkel jelzi ; egy ízben, midőn a szöveg okvetlenül tulajdonnevet kívánt, annak csak kezdőbetűjét írta ki. A fordításban is megtartottuk ezt a sajátságos árnyalatot, hogy az eredeti szöveget annál hívebben adhassuk vissza.