Madaune abbé : A katholiczizmus ujjászületése Angolországban a XIX. században - 62. évfolyam (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1899)
Harmadik könyv. 1832-1845
219 and unknown : meghalni egy árokban, látatlanul s ismeretlenül». 6. Ez időben már némikép előre láthatta a jövőt, mely Angolországra felvirradt. Az Ég meghallgatva a katholikusok- nak kéréseit, a rengeteg aratásra csodaszerű munkásokat készített elő. Wiseman abbét, ki Rómából oly tekintélyes szerepet vitt a Dublin Review szerkesztésében, 1840. máj. 11. melipo- tamusi püspökké s dr. Walsh koadjutorává nevezték ki _a központi kerület számára. Vele egy időben más három apostoli helynököt küldtek Angolországba. Wisemant legott megérkezte után az oscotti szűz Mária kollégium elnökévé igtatták be. Két ily munkaerőnek egyesülése, milyenek Wiseman és Spencer voltak, csodálatos módon előmozdította azon művet, mely mindkettőjük közös törekvésének tárgyát képezte. Ily- képen Oscott a katholikus mozgalmak tűzhelyévé s góczpont- jává lett. Wiseman ép úgy, mint Spencer, ügy vélekedett, hogy az ima a legbiztosabb, ha nem egyedüli feltétele a sikernek. A kontinens összes püspökeihez írtak az imák érdekében és ezek a maguk részéről szintén apostoli buzgósággal szólították fel híveiket, hogy imádkozzanak Nagy-Britannia megtéréséért. «Kedves munkatársaink! — írja a cambrai-i* bíboros érsek - - mindenki közületek látja az egyességre való visszatérésnek vigasztaló jeleit, melyek néhány év óta az anglikán egyház keblében mutatkoznak. Melyik papnak vagy katholikus hívőnek szíve nem reszketne a reményteljes örömtől azon számos megtérésnek hallatára, melyek nap-nap után vezetik vissza hozzánk hőn szeretett testvéreinket? Ki az, kinek ama szomorú képektől elborúlt tekintete, melyet Jézus Krisztus egyházának állapota a kereszténység csaknem minden pontján élénkbe tár, ne fordulna örömmel azon sziget partjai felé, mely újból a Szentek szigete készül lenni? Ama mély és csaknem profétikus látású bölcseknek jóslatai, kik a legbiztosabban meghatározták az útat, melyet a tévelynek végzetes kőrútjában * Giraud bíboros művei, Lille, Lefort-nál. Pásztorlevél az angolországi kath. mozgalom alkalmából, I. köt. 520. old.