Majunke Pál: A porosz-német kulturharcz története. 2. kötet - 61. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1898)
A májusi törvények eredménytelen végrehajtása
22 MUNKÁLATOK LXI. ÉVFOLYAM terjesztették az országgyűlés elé, mely azt el is fogadta ; e törvényt az tette sürgőssé, hogy az állam a májusi törvények ellenére ténykedő papok által megáldott házasságokat, az általuk végzett kereszteléseket, temetéseket stb. polgárilag érvényteleneknek nyilvánította. *) A második törvényjavaslat azon egyházmegyék állapotát szabályozta, a melyeknek főpásztorai előreláthatólag állami „hivatalvesztésre“ szolgáltatnak okot. Egyszersmind elejét vette a plébániákat fenyegető megüresedés- nek, a miért is a kegyurakra, hitközségekre ruházta a papi állások betöltésének kizárólagos jogát. A javaslat czíme : „Törvény a megüresedett káth. püspökségek kor- mányzatáró 1“.: Főpontjai a következők : 1. A ki „megüresedett“ püspökségekben püspöki jogokat akar gyakorolni, tartozik erről bizonyos büntetések terhe alatt a tartományi elnöknek jelentést tenni, egyházi megbízatását előterjeszteni és bebizonyítani, hogy mindazon tulajdonságokkal rendelkezik, a melyektől az 1873 május 11.-i törvény minden lelkészi hivatal átruházását függővé teszi. (Német honosság, gymnasiumi és egyetemi tanulmányok elsajátítása német intézetekben, illetőleg oly szemináriumban, melyet az állam az egyetemmel egyenrangusított.) 2. Ugyanaz tartozik „kijelenteni, hogy ő esküvel kész a királynak hűséget és engedelmességet, az állami törvényeknek pedig hódoló tiszteletet fogadni.“ 3. „Ha valamely püspöki szék törvényszéki ítélet folytán megüresedett, a tartományi elnök köteles a káptalant egyház- megyei kormányzó (káptalani helynök) választására felhívni. “ 4. Ha a tartományi elnök 10 nap lefolyása .alatt a választás megejtéséről értesítést nem kap, vagy ha a megválasztott a további 14 nap alatt kötelező esküt nem tesz, akkor a vallásügyi miniszter kormánybiztost nevez ki, a ki a püspöki székhez tartozó és ennek kezelése alatt álló ingó s ingatlan birtokokat (mindennemű plébániai, kápláni s alapítványi vagyonnal együtt) gondozása és igazgatása alá veszi. !) Ezen (1874 márczius 9.-én szentesített) törvény fontosabb határozatait lásd „Siegfried“-nél 214, old.