Majunke Pál: A porosz-német kulturharcz története. 2. kötet - 61. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1898)
Az utolsó eredménytelen adminisztratív rendszabályok a kulturharcz erélyes keresztülvitelére
AZ UTOLSÓ EREDMÉNYTELEM RENDSZABÁLYOK 87 számított. Ilyen eset történt a többi közt Bruns gelderni káplánnal, a ki állítólag megtagadta N. N. polgármestertől a föl- oldozást, mivel az egy plébániai javadalom jószágkezelését zár alá vette. Egy harmadik személy följelentésére Brunst egy havi fogságra ítélték. A főtörvényszék a végzés ellen benyújtott semmisítési folyamodványt a következő megokolással vetette vissza : „Megfontolva azt, hogy alapos kételynek nem képezheti tárgyát, miszerint a föloldozás megtagadása az egyházi fenyítékek jellegével bir, minthogy ezekhez az említett törvény értelmében, a mint az „egyházi fenyíték“ neve s a törvény ezélja világosan mutatják, az egyházi fegyelem föntartására szolgáló összes eszközök tartoznak, vagyis a bűnösnek bizonyos kellemetlenségeket okozó olyan eszközök, a melyeknek egyedüli ezélja az egyházi közösségben a megsértett rendet újra visszaállítani s a vétkesnek javulását eszközölni ; s minthogy ezen czélra az egyes szentségnek megtagadása épen olyan alkalmas., mintáz összes szentségek fölvételéből kizáró, kisebb egyházi kiközösítés (excommunicatio minor), a mely elvitázhatatlanul az egyházi fenyítékek közé tartozik ; megfontolva továbbá azt, hogy a felfogással, mely szerint a föloldozás megtagadása egyházi fenyíték, az a körülmény sem áll ellentétben, miszerint a kath. egyház dogmája alapján a papnak a föloldozás megadására vagy megtagadására vonatkozó kijelentése bírói ténykedés jellegével bir, a mennyiben ebből csak az következik,- hogy ez a kijelentés nem a papnak tisztán alanyi véleménye, hanem inkább bizonyos, az egyház által megállapított objektív feltételek szerint hozott ítélet : nem pedig az, hogy azon alapelvek, a melyeket az egyház a föloldozás megtagadására vonatkozólag fölállított, nem szolgálnak egyszersmind a vétkesnek megjavítására, kiváltképen az ő lelkiismeretének éberré tételére ; hogy másrészt ezt a fölfogást hatalmasan igazolja az a körülmény, miszerint a kormány az 1873 május 13.-i törvény 1. §-ának megindokolásában a magukban megengedhető egyházi fegyelmi és büntető eszközök közé a tisztán vallási jellegű, bűnbánati cselekmények kirovása, az excommunicatio minor stb. mellett „az egyes szentségekből (úrvacsorából, keresztszülők közösségéből) való kizárást“ is sorozza, sőt ezt a képviselőház bizottságának tárgyalásai alkalmával a törvényjavaslatnak úgy védői, mint ellenzői is részben elismerték ; és a kormánybiztos a föloldozás megtagadásának eseteit, a bírói hivatal kötelességszerű betöltése, illetve a nyilvános szavazati jog gyakorlása miatt — olyanoknak tüntette föl, mint a melyeknek épen ezen törvény által kell elejét venni ; továbbá megfontolva, hogy a törvényhozás tényezőinek ezen határozottan kifejezett akaratával szemben a semmiségi panaszosnak azon ellenvetése, miszerint a föloldozás megtagadása az állami törvény- hozás álláspontjáról sem tekinthető a törvényhozás tárgyának, mert ez
