Majunke Pál: A porosz-német kulturharcz története. 1. kötet - 60. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1897)

További készülődések a "kulturharczra"

TOVÁBBI KÉSZÜLŐDÉSEK A KULTURHARCZRA

37

ségük. Ez persze nem áll az államszolgálatra, főleg a diplomacziára nem, a hol vasárnap is érkeznek hivatalos iratok és telegrammok, melyeket el kell intézni. Az ellen sem lehet semmi kifogásunk, ha parasztjaink aratás idején, midőn sokat esik és szombat délután kiderül, szénájukat és gabonájukat vasárnap betakarítják.“

Mindebből látni való, hogy Bismarck herczeg hivő protestáns s hogyha felekezeti kényszertől idegenkedő szubjektív természete mellett a protestantizmus valamelyik határozott irányával őt egyáltalán azonosítani lehetséges, még leghelyesebben lutheránusnak lehetne nevezni.

Hogy e mellett a vallási álláspontja mellett mindazon eszközökhöz folyamodhatott, melyeket bel-, de különösen külpolitikájában alkalmazott, bizonyára csak úgy lehet megmagyarázni, hogy — a mint ez különben életében egyes esetekből is látható — politikája és ennek következményei sokkal tovább terelték őt, mint eleinte maga is akarta.1)

Azonban viselkedését a káth. egyház iránt könnyen meg lehet magyarázni.

Régibb barátjai állítják, hogy azt a hivatást tulajdonítja magának, hogy a mennyire államférfiúi kötelességével megegyeztethető és a személyes szabadság megsértése nélkül lehetséges, a 16. század reformáczióját tovább fejleszsze. Miként hitsorsosai, ő is sok előítélettel van a kath. egyház iránt eltelve s erre nézve sok, nagyon drasztikus megjegyzést beszélnek el, melyeket a parlament kath. tagjaival szemben némelykor elejtett. Egy püspöktől, a ki őt egyszer Varzinban meglátogatta s kinek a bekövetkező vasárnapon, Varzintól messzebb eső helyen kellett sz. misét mondania, különös egyházi szerek felől kérdezősködött, a mikre véleménye szerint, a misénél szükség van.

Egyébiránt becsülni tudja a katholikusoknak mindenkor kipróbált hűségét és loyal it ás át az állam és dy- nasztia iránt, a mit egykor (1873 márczius 10.) a főrendiházban ezekkel a szavakkal ismert el :

') Úgy látszik azonban, hogy valamelyes kétszínűségi elmélet itt sem hiányzik nála. „Erősen bízunk“, mondá, a mikor az osztrák háborúba vonult, „hanem a mindenható Isten szeszélyes“. (Lamarmora, „Ein wenig mehr Licht“ ; Mainz, 1873; 316. 1)