Majunke Pál: A porosz-német kulturharcz története. 1. kötet - 60. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1897)

További készülődések a "kulturharczra"

30

MUNKÁLATOK LX. ÉVFOLYAM

Tudvalevő dolog, hogy a képviselőknek állandóan kellett küzdeniök a kanczellár kipuhatolhatatlan természetével s ismételten előfordult, hogy hű párthívei a parlamentben gyakran akarata szerint szerettek volna cselekedni, csakhogy serény igyekezetök daczára lehetetlen volt szándékát kipuhatolniok. Sőt valószínű, hogy Bismarck gyakran tervszerűleg bocsátott közre terveiről különféle híreket úgy a hivatalos sajtóban, mint a képviselők között, néha mindenesetre azért, mert maga sem tudta, melyik mód lesz számára a leghelyesebb, legtöbbször azonban azért, hogy senki se lásson kártyáiba és így szabad keze legyen ; vagy hogy önmagát biztosítsa és adat legyen keze ügyében ártatlanságának bizonyítására stb. A legcsattanósabb bizonyítékot arra nézve, hogy a birodalmi kanczellár szándékosan ereszt hébe-hóba szélnek szándékáról kétféle hírt, Busch Móricz életírója szolgáltatja, épen abban a fejezetben, a mely Bismarcknak „az isteni dolgokhoz való viszonyáról“ — mindenesetre nem apró-cseprő kérdésről — értekezik. Egy hosszabb, de igen érdekes részlet van benne, mely Bismarck „b a b o n a s á gá r ó 1“ szól és melyet érdemes egész terjedelmében közölnünk. Busch ezeket írja („A mi birodalmi kanczellárunk“ I. 159. s a köv. 1.);

„A vallásos hit mellett még nagy szellemeknél is előfordul valami, mit a felvilágosult világ babonának nevez és mi a mily kevéssé gyökeredzik a kereszténységben, mégis főleg a vallással van többnyire bizonyos kapcsolatban. Nem ritkán tehetséges, nagyeszű embereknél is találkozunk ezzel, kikben pedig fantáziát és vallásos vonást észlelni nem igen lehet, hadvezéreknél, mint pl. I. Napóleon, politikusoknál, mint pl. Gambetta, sőt még diplomatáknál is. Bismarckban is megvannak ennek szemmel látható nyomai, még pedig nem csekély számban.

Valahol Kelet-Poroszországban van egy lakatlan kastély, mely azért áll üresen, mert tulajdonosai abban a hiedelemben vannak, hogy egy hölgy kisértete járkál benne, a ki ott valami bűntettet követett el. Midőn ezt egykor Bismarcknál elbeszélték s egyik jelenvolt a dologból tréfát űzött, a herczeg egész komolyan azt mondta, ne csúfolódjanak és ne nevessenek ezen ; igen könnyen lehet valami a dologban, mert ő maga is átesett valamikor ilyenfélén. Részletesebben ez alkalommal nem nyilatkozott, azonban valószínűleg egy Schönhausenben előfordult esetre gondolt, a melyről Hesekiel ezt írja : „Bismarck egyszer — de akkor még nem volt miniszterelnök — ágyban feküdt abban a hálószobában,