Majunke Pál: A porosz-német kulturharcz története. 1. kötet - 60. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1897)

Az első törvényhozási intézkedések

382 MUNKALATOK LX. ÉVFOLYAM május 16.-án kelt együttes beadványban kijelentették az állami minisztérium előtt : „Tekintettel a múlt év szeptember 20.-án kibocsátott püspöki emlékiratra és ez év január 30.-án a magas állam-miniszterium elé ter­jesztett együttes beadványra alulírott érsekek s püspökök legnagyobb sajnálattal kénytelenek vagyunk a Nagyméltóságú minisztérium előtt alázattal kijelenteni, hogy képtelenek vagyunk a május 15.-én kihirde­tett törvények foganatosításában segédkezni. E törvények sértik azon jogokat és szabadalmakat, melyek Isten egyházát isteni rendelés szerint megilletik. Teljesen megtagadják az alapelvet, mely a keresztény népek tanúsága szerint Nagy Constantin óta a különböző államokban az államnak és egyháznak egymáshoz való viszonyát rendezte, azon elvet, mely az államban és egyházban két különböző Istentől rendelt hatalmat ismer, melyeket a viszonyok sok­féle érintkezése s összekuszálása hatalom-köreiknek szabályozására való tekintetből odautasított, hogy ne járjanak el egyoldalúan és ne szabja­nak önkényűleg korlátokat és határokat, hanem előbb békésen értesít­sék egymást az egymást közösen érintő rendeletekről s határozatokról. Az egyház a pogány állam azon alapelvét, hogy az állami törvé­nyek képezik a jognak egyedüli forrását és az egyháznak csak azok a jogai, melyeket a törvényhozás s az állam-alkotmány neki nyújt, nem ismerheti el a nélkül, hogy a kereszténységet az emberek önkényétől függővé ne tegye. Ezen törvények elismerése tehát egyenlő volna a kereszténység isteni eredetének elvetésével, mivel az megadná az államnak azon fel­tétlen jogot, hogy a keresztény élet egész terjedelmét törvények által határozza meg. Ily elismerés egyenlő volna a Poroszországban létező egyháznak összes történelmi és tényleges jogairól való lemondással, mivel azokat a törvényhozás, mint egyedüli jogforrás, a jövőben tetszése szerint egy- oldalulag kivétel nélkül megszüntetheti. Ugyanezen ókból az említett törvények azon egyes határozatai­nak, melyeket az egyház különböző államokban az apostoli székkel való egyezség következtében átengedett, sem engedelmeskedhetünk ; mert ezzel elismernők az állam illetékességét, hogy egyházi ügyekben egyoldalulag rendelkezzék. “ Ezen apostolokhoz méltó, bátor, keresetlen, az apostolok utódaira valló beszéd az egész világon úgy barátra, mint ellenségre egyaránt megtette hatását.1) Rövid idő múlva elismerő nyilatko­zatok érkeztek a püspökökhöz az osztrák, belga, hollandi, angol, ir, lombardiai, amerikai, sőt az afrikai püspöki karoktól is. *) *) A „Germania“-t, mely a püspöki iratot május 28.-án közölte, ennek lenyomatásáért lefoglalták, de még aznap fölmentették.

Next

/
Thumbnails
Contents