Majunke Pál: A porosz-német kulturharcz története. 1. kötet - 60. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1897)

A "kulturharcz" okai

2 MUNKÁLATOK LX. ÉVFOLYAM Tacitus is megemlékeznek. Csak Krisztus egyháza tudott a német sokféleség köré egyesítő köteléket vonni; sz. Bonifácz megalapítója, N. Károly, az Isten kegyelméből való császár, védője és megszilárdítója volt a német egységnek. Bármily szükségszerűen volt is az imperium a sacerdotiumra utalva, idővel mégis elhidegülés, sőt ellenségeskedés fejlődött ki közöttük, míg végre az egyháznak IV. Henrik alatt majdnem a tenger fenekére sülyedt hajója a későbbi császárok alatt megint oly magasra emelkedett, a milyenre azelőtt még soha­sem jutott. A német nép mindannyiszor egységes és szerencsés volt, valahányszor uralkodói az egyházzal és a pápával kar­öltve működtek. Ekkor beállott a szerencsétlen hitszakadás, a mely a császárok legjobb akarata ellenére is lehetetlenné tette, hogy a nemzet egysége az egyház kötelékével megőríztessék. A particularismus most felüthette fejét ; a hűbéresek nemcsak a külfölddel szemben árulták el a császárt és a birodalmat, hanem bent alattvalóik legszentebb meggyőződését is, a kikre erővel kényszerítették rá minden, csak „evangélikus“ érdek nem sugallta vallásukat. Ettől kezdve aztán nincs is a német népnek története, hanem csak az .egyes német államoknak. Ezek pedig egyház- politikai tekintetben ismét három osztályba sorakoztak : né­melyek atyáik vallását tartották fenn, mások a protestáns államvallást honosították meg és ismét másoknak eleinte pro­testáns, később pedig katholikus területek megszerzése folytán vegyes vallású lakói lettek. Ezen háromfajta államoknak tör­ténetében azonban (persze mindegyiknél a maga módja szerint) az emelkedes és esés, az apály és dagály törvényét látjuk újból beigazolva, az egyházi eseményekben. Mert valamint a nagy természetben, úgy az egyes államok szervezetében is az egyház ellen felkerekedett vihart természetes szélcsend, visszahatás követi ; oly szellemi törvény ez, melynek analó­giája a tisztán politikai életben is feltalálható. Az említett harmadik osztályba tartozó állam volt Bran- denburg-Poroszország. Ennek az államnak éltető eleme a protestantizmus volt. Hohenzollern Albrecht, a német lovagrend egykori nagymestere, ki a rend porosz birtoká-

Next

/
Thumbnails
Contents