Majunke Pál: A porosz-német kulturharcz története. 1. kötet - 60. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1897)

Az első törvényhozási intézkedések

292

MUNKÁLATOK LX. ÉVFOLYAM

vette át utána a szót, hogy az egyházi viszályért a Syllabust és a vatikáni zsinatot tegye felelőssé.

Nem maradtak hatástalanul a württenbergi ügyész, Propst dr. szavai sem. Ő nyíltan bevallotta, hogy előbb nem nagyon rokonszenvezett a jezsuitákkal s nem tartotta őket az egyház, kiegészítő részének. Hanem a rend elleni előítéletek között növekedve fel, későbbi tanulmányozás által fölismerte, hogy annak közkézen forgó története hazugsággal van tele. Szónok azután kimutatta, hogy a jezsuitákat épen a legzsarnokibb kormányok, vagy aggódó protestáns népek száműzték, azonban vétséget sehol sem tudtak rájok bizonyítani. Hogy Németországból most 200 jezsuitát kiűznek, ebből a katholikus egyházra nem háramlik valami nagy kár ; a katholikus egyház szervezete olyan, hogy alapjait nem lehet megdönteni, miért is egyes részeinek akarnak, a mennyire lehet, ártani.

Ezzel a törvény első megvitatását befejezték. (Általános tárgyalás.) — Völk és Wagener voltak a javaslat egyedüli védői. Mindenünnen kiérzett, hogy a szörnyetegen javítani kell, de miként? Erre senki sem tudott válaszolni.

Junius 17.-én volt a törvényjavaslat második tárgyalása. E közben a javaslat által előidézett zavar a legmagasabb fokra hágott. A „Germania“ ismét ezt írta róla :

„Egek segítsetek ! Mit csináljunk a jezsuitákkal ?! Ez a kérdés, még mindig napirenden van. Késő éjig gyűléseznek az egyesült pártok kiküldöttei a centrumpártiak kivételével s tanácskoznak, hogy miként kölcsönözhetnének a hírhedt előterjesztésnek némi jogi nyomatékot és. valódi „szabadelvű“ vagyis zsarnoki jelleget. Már a szövetségi tanácsban sem akart a törvényjavaslat eléggé sikerülni, hanem hogy oly szerencsétlenül fog a tanácskozásokból kikerülni, — azt még maguk, a mindenkor hű nemzeti-szabadelvűek sem várták. Most már természetesen nagy a zűrzavar. Valamit csak kell tenni, mondják mindnyájan, mert Bismarck fenyeget. Ha Thiers úr fenyeget, a nemzet-gyűlés, lábai előtt fekszik ; hátha még Bismarck fenyegetődzik, akkor a mi nemzeti-szabadelvű embereink „Miserere“-t kiáltanak s az irwingiani arkangyal, Wagener a füstölőt lóbálja. „A szolgálatkész birodalmi gyűlés“ — mondja a „Demokr. Ztg.“ — „nem hagyja cserben a főrendezőt. Mallinckrodt beszéde mester mű volt, czáfolhatatlan minden pontjában. Es Mallinckrodt mégis a pusztában kiáltó volt ; a mit a d i c t a t u r ár ó 1, a s z a b ad s á g p u sz t u 1 á sá r ó 1 beszélt,