Majunke Pál: A porosz-német kulturharcz története. 1. kötet - 60. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1897)
Az első harczi intézkedések
156 MUNKÁLATOK LX. ÉVFOLYAM voltak a kanczellárnak. Különben ők is eleget fáradtak, mig őt a „kulturharcz“-programm megállapítására indíthatták. Ezt ismét Bennigsen árulta el. „Önök nem is tudják“, szólt egyszer a birodalmi gyűlésben a centrumhoz „mily nehezére esett a kanczellárnak az önök hadüzenetét elfogadni“. A farkas és a bárány, a békeszerető kanczellár és szelíd „szabadelvű“ szövetséges társai és a békezavaró centrum közötti párhuzam méltatását mellőzhetjük. Minket Bennigsen kijelentésében csak azon tény megállapítása érdekel, hogy a kanczellárnak önmeggyőzésébe került a „kulturharcz“ megkezdése. A „szabadelvűek“ követelése, a mennyiben a katholikus egyház ellen irányult, találkozott a herczeg régi kedves óhajával, hogy a katholikusokkal végre leszámoljon ; azonban az államférfiú nem mindig követheti vágyait ; s az államférfiú azt mondotta a kanczellárnak, hogy a katholikus egyház ellen indítandó harcz, mint azt nevezetesen a nemzeti szabadelvűség, a haladás és páholy tervezték, nem hozható színre az államélet jelentékeny hátránya nélkül. S ha talán még akkor is élt benne a remény, hogy saját s a „szabadelvűek“ terveit az ó-katholiczizmussal szövetkezve keresztülviszi, a nélkül, hogy a katholikus egyházban túlságos nagy zavarok támadnának, úgy az új birodalmi nagyok követelései mégis a protestáns egyház reformjaira is kiterjedtek, melyeket megengedni úgy neki, mint a császárnak bizonyára igen nagy lelki tusába került volna. Az új birodalom legyen protestáns ; de ne a múlt századok orthodoxiájába, hanem a törekvő, haladó jelenbe illő protestantizmus jusson benne uralomra — körülbelül így hangzott a frázis, melylyel az új birodalom theologusai, a zsidó Laskertől és Bambergertől kezdve az utolsó kisvárosi zúglapocska szerkesztőjéig élni szoktak. A „szabadelvű“-protestáns irány érdekében a kanczel- lárnál s a császárnál annál nehezebb volt befolyást nyerni, mert nevelésüknél fogva mind a kettő orthodox érzelmű volt s kivált a császárt oly elemek vették körül, melyek az új birodalomnak határozottan katholikusellenes és protestáns jel
