Majunke Pál: A porosz-német kulturharcz története. 1. kötet - 60. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1897)
A "kulturharcz" okainak rövid összefoglalása
153 A KULTURHARCZ OKAINAK RÖVID ÖSSZEFOGLALÁSA mánynyal, azért oly vétket kellett fölfedeznie, melyet azon egyház hívei már elkövettek. S ilyen kettő volt : 1. „a régi katholikus egyház a csalhatatlanság hitczikkelyének elfogadásával új absolutisticus egyházzá vált“ és 2. a „centrumpárt mozgósítása.“ „Okot“ tehát a „kulturharczra“ hamar talált — most már a harcz is kezdetét vehette !*) *) A „kulturharcz“ keletkezésének okairól igen tartalmas és mesteri képet rajzolt Kiesel, gymnáziumi igazgató a düsseldorfi katholikusok 1885 julius 11 .-én tartott gyűlésén (a Pál érsekhez intézendő' feliratról való határozathozatal alkalmával). Az ősz történész és nyelvész a következőképen nyilatkozott : „A régi német birodalom szétomlása után a forradalom örökösei elsöpörték azon biztosítékokat is, melyek az egyházért kezeskedtek. A keresztény fejedelemségek, melyek Németország egy részét a vallási zavargás ellen megóvták, tönkrejutottak. Katholikus országrészek olyanok kezébe kerültek, kik előtt idegen volt azok vallási élete. Az állami hatalom megszabadult a korlátoktól, melyeket a birodalmi alkotmány az önkény ellen emelt; a félelem, hogy az egyházi szabadság az uralkodók jogain élősködik. a szekularizaczió és felvilágosultság által támogatott és táplált állam-egyházra való törekvésben növekedett. Hozzá Németország katholikus részét, mivel római fejéhez egyházi kötelék fűzte, mintegy arról gyanúsították, hogy nem eléggé hazafias érzelmű. A protestantizmus Németországban megszokta, hogy a katholikusokat az apai ház mostoha gyermekeinek tekintse, kiknek származásuk nem tiszta, joguk kevesebb, szellemi tökélyük kisebb, hazafias érzelmük gyengébb. A hatalmasoktól gyanúsítva, szóval- tollal megvetésre kárhoztatva, a katholikus egyház nem volt képes az idegen uralom meghagyta romokon erőteljesen felépülni. Bár az új rend kezdetével fejedelmi szavakat kapott zálogul, az uralkodó akarata, úgy látszik, nem küzdhetett meg a megvalósítás nehézségeivel. Társul szegődött a febronia- nismus, mely a vallási egyesítés útjában álló összes ellentétek kiegyenlítésének örve alatt az egyházi alkotmány romlására törekedett. Az egyházat fejétől elszakítani igyekeztek, hogy a fejüket vesztett katholikusok szíveiből annál könnyebben kiirtsák az egyház tanát. Két évtizeden át folyt a XVI. század mérgével itatott régi szellem harcza a katholikus egyház ellen, míg beállott a válság. Rómából szigorúbb egyházi rendeletek érkeztek, hogy az egyház kárára növekvő engedékenységnek véget vessenek. A pápa akarata teljesítőjére talált egy püspökben, ki kötelességéért fogságot, száműzetést szenvedett és elviselte, hogy forradalmi üzelmekről vádolják bizonyító tények nélkül. Az ütés, melyet Ágost Kelemen Kölnben mért pásztorbotjával, hullámszerűen visszhangzott egész Németországon keresztül, a szenvedett jogtalanság a jog győzelmének előfutára volt. Egy keresztény fejedelem, ki előtt a kereszténységnek nem három, de tizennyolcz százados múltja volt, nemeslelkűen véget vetett a harcznak s a katholikus egyház életének ege ismét kiderült. De a múlt idők állam-elvei, melyek IV. Frigyes Vilmos kormánya alatt még nem jutottak teljesen érvényre, továbbra is fenmaradtak s csendben erőt gyűjtöttek, melylyel, ha megjön az ideje, erős tevékenységet fejthetnek ki. Panaszok merültek fel, hogy a király saját felekezete érdekeinek rovására a katholikusoknak kedvez. E panaszban a vallásukért buzgólkodó protestánsok kezet fogtak azokkal, kik a katholikus egyházat, mint a kereszténység legszilárdabb hordozóját általá-
