Majunke Pál: A porosz-német kulturharcz története. 1. kötet - 60. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1897)
További készülődések a "kulturharczra"
134 MUNKÁLATOK LX. ÉVFOLYAM mely ellentétbe előbb többször belesodorták s mely egy oly mély vallásosságú férfiúra, a milyen ő volt, végre elviselhetetlenné vált volna. Hogy katholiczizmusa valóban igazi volt, kitűnik azon puszta tényből, hogy kiváló barátja Bismarck a badeni egyházviszály idején attól félt, hogy nem fogja eléggé szem előtt tartani a protestantizmus érdekeit. (L. fenn.) Kizárólag vallási meggyőződése — gyermekei nevelésére jnindig papot tartott a háznál — vitte rá, hogy részt vegyen a centrumpárt megalakításában — de csak 1871-ben — és semmi esetre sem személyes ellenszenve Bismarck iránt. A centrumpárt akkor, mint említettük, nem gondolta, hogy a legerősebb ellenkezés Bismarckkal szemben tőle fog kiindulni. Azért kétszeresen megvetendő eszközt használt Busch, midőn leírása folyamán Savigny személyét oly affaire-val hozza összefüggésbe, mely a kanczellárnak úgy látszik több bosszúságot okozott volna, mint Posen tartomány elvesztése. Busch erről (i. h. 147. 1.) szószerint ezt mondja: „A konzervatív párt tekintetnélküli állásfoglalása a birodalmi kanczellár ellen tetőpontját a „Nathusius-féle Kreuz- zeutung“, az ismert Perrot-féle rágalmazó czikkek, a „Decla- ranten“, a „Reichsglocke“ s a rágalmazási perek idején érte el, melyekben mindkét felekezet részéről előkelő nevek szerepeltek. Nem emlékszünk rá, hogy akár egy Richter-féle lap is valaha hasonló insinuatiókat kinyomatott volna, a kanczellárnak nem politikája, hanem személyes jelleme ellen, mint a milyenek akkor Loe, Arnim és Diest s bizonyos más kartársak tollából eredtek. Ezeknek barátjai terjesztették a „Reichsglocke“-! a német udvarokban s megtudtuk, hogy csupán a király személye körüli minisztérium hivatalnokai tizenegy példányt terjesztettek ez irányban a piszkos lapból. A törvényszéki tárgyalások s az, a mit különben a birodalmi kanczellár ellen folyt rágalmak eredetéről megtudtunk, azt engedik gyanítani, hogy az eredeti szerző Savigny volt. Nyilván való, hogy tőle származtak azon elbeszélések, hogy a kanczellár illetéktelenül vett részt bizonyos berlini részvény vállalatokban. Koholmányát vagy tévedését először a külügy-miniszterium valamely magas hivatalnokával közölte volna, ki közeli rokonának beszélhette
