Majunke Pál: A porosz-német kulturharcz története. 1. kötet - 60. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1897)

További készülődések a "kulturharczra"

130

MUNKÁLATOK LX. ÉVFOLYAM

szerető felekezeti párt, ha oly sajtót tart fon, melyet publi- czisztikai szájhősök szolgálnak, kiknek kenyerök a zavarosban halászni s kik csak abból élnek, hogy nem pirulnak olyanokat mondani, miket különben nem szokás mondani, mint a königs- hüttei N. N., ki minket, kik más hiten vagyunk, a „nép örök ellenségeinek“ nevez!!“ (Itt a lengyel „Katolik“ lapszerkesztőjére, Miarkára gondolt. E lap létezése, mely Bismarcknak több kiváló barátját, Ratibor és Ujeszt herczegeit és Plesz fejedelmét felső-sziléziai választó kerületeikből kiszorította, keltette fel a kanczellátnak azon gyanúját is, hogy Felső- Sziléziában lengyelesítő törekvések vannak.)

A kanczellár itt megszokott művésziességével a való tényállásokat ügyesen újra kiforgatta.

Az „ultramontánok“ ellen való hadjárat régen bevégzett tény volt ; csak végrehajtása fölött nem volt még tisztában a kanczellár. Azon volt, hogy álmában lepje meg az ellenséget, de az önkéntes segédcsapat túlhangos zaja felébresztette a szunnyadót ; ez fölocsudik s lassan szervezkedni kezd — ekkor azt kiáltja az ellenfél: „Ti mozgósítottatok! Ti akartok megtámadni engem!“

Halomszámra hozván fel érveket azon tény mellett, hogy a kanczellárnak régen kieszelt terve volt az állam s a katholikus egyház között viszályt támasztani, fölösleges most ismét rámutatnunk arra, hogy ki „mozgósított“ előbb. Csak azt ismételhetjük, hogy a katholikusok maguk „mozgósításuk“ idején nem is sejtették, hogy harczuk első sorban a k o r- mánynak szól. Azt hitték, főképen a szabadelvű párt- t a 1 kell felvenniök a harczot s csak néha merültek fel okok azon aggodalomra, hogy a birodalmi kormány egykor a „szabadelvűek“ nyomásának engedhetne.

A kanczellár valódi szándékait a katholikus egyházzal csak sokkal később leplezték le, nevezetesen Poschinger és a kanczellár házi történetírói.

A főhivatalos a „Bismarck nach dem Kriege“ czímű műben közli, hogy a czikkek, melyeket a „Nordd. Alig. Ztg.“ már a háború kezdetén hozott az „ultramontánok ellen, a kanczellár meghagyásából érkeztek a hivatalos laphoz Franczia-