Majunke Pál: A porosz-német kulturharcz története. 1. kötet - 60. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1897)
További készülődések a "kulturharczra"
BISMARCK MEGVÁLTOZOTT ÁLLÁSPONTJA 121 „erőszakos tényt“, nemkülönben „merészséget“ lát „Olaszország részéről“ s a háború befejeztével a többi fejedelmekkel karöltve ez iránt „lépéseket fog tenni“. A császár legközelebb álló tanácsosainak azonban nemsokára sikerült a jóindulatot, melyet a monarcha a Szentatya iránt táplált, meglazítaniok ; mert midőn a következő hónapban az első német birodalmi gyűlés megnyílott, a trónbeszéd világos vonatkozással Olaszország helyzetére a be nem avatkozás elvét hangsúlyozta s midőn a „Germania“ erre a Versailles-ban mondott szavakat hozta, a hivatalos sajtó téveseknek jelezte azokat.1) Kevéssel az események előtt nagy bosszúságot okozott a kanczellárnak két levél, melyek Németországból a ver- sailles-i főhadiszállásra érkeztek. Az egyiket Ketteler mainzi érsek írta egyenesen hozzá, a másikat az ő adlatusához, Frankenberg grófhoz e sorok írója intézte. Ketteler levele így szólt : „Mélyen tisztelt gróf úr ! Habár attól tartok, hogy Kegyeim ességed előtt szerénytelennek tűnöm fel, még sem mulaszthatom el Önnek e levél tárgyát előterjeszteni. Nincs más mentségem eziránt, mint őszinte részvételem a német viszonyok szilárd és maradandó alakulásában s Kegyel- mességed bölcs belátásába s jóakaratába vetett bizalmam, mely készséggel vizsgálja a legkülönbözőbb szempontokat. Miként az újságok hozzák, Németország végleges alkotmánya már az illetékes magas állam-kormányok tanácskozásának tárgyát képezi. Itt szükségképen szóba jön, vájjon az egyház és állam viszonya legalább alapvonalaiban az egyetemes alkotmányban kap-e helyet, vagy teljesen az egyes államokra bizatik-e, miből e tekintetben a legkülönbözőbb állapotok és viszonyok fejlődnének Németországban. Azt hiszem, az utóbbi Németország jövőjére fölötte veszélyessé válhatnék, míg ellenben az igazi békeállapot megteremtése az egyház és állam között, szilárd alapokra ') Ez esetnek annál is inkább van különös jelentősége, mert megmutatta, mikép bánik el a hivatalos sajtó magának a császárnak szavaival, midőn ezek a pillanatnyi miniszteri politikával ellenkeznek. Akkor a hivatalos sajtónak az egész vonalon dementálnia kellett a császár által mondottakat, mikről a „Germania“-nak nem egy fültanú kezeskedett ; most az elsőrendű hivatalos irat, „Bismarck nach dem Kriege“ (Lipcse 1883, 14. 1) szóról- szóra a „Germania“ fogalmazása szerint, mint hiteleseket idézi azokat. E mű keletkezése évében nem forgott fenn már azok eltitkolásának vagy kiforgatásának politikai szüksége.
