Hammerstein Lajos: Eredeti dolgozatok. Munkálatok - 56/1. évfolyam (Budapest, Buschmann F., 1893)

A római szt. Pál templom

48 Munkálatok 56. évfolyam. folytán keletkezett a tűz, a ki kátrányos fazekát,, mely alatt tűz maradt, a tetőn hagyta. A pusztító elem a czédrusfa tetőzeten lassankint elharapózva, öt óra lefolyása alatt meg­semmisítette a nagy művet. Mások szerint •— s ezen elbe­szélésben inkább a római nép költői szeretetének viszhang- ját ismerjük föl eme szép emlék iránt — egy angol, a ki a szt. Pálhoz hasonló művet saját honában nem látott, irigy­ségből veté az üszköt a templomba, mint egykor Herostratos az ephesusi Diana-templomba. Összefutott a római nép s zokogva nézte a rémes látványt. A mint az ellenállhatatlan elem meg-megnyalt egv-egy tárgyat, melyhez emlékeik hozzá­tapadtak, mintha darabonként tépték volna ki szívét annak a kereszténységtől áthatott s művészetre született népnek. Midőn egy nyaláb lent égetnek el az újonnan megválasztott pápa előtt, nem érzi át úgy a római azt a mély értelmű mondatot: »így múlik el a világ dicsőséges mint ekkor érezte! VIT. Pius, ki egykor a szt. Pál tőszomszédságában épült ben- czés kolostor tagja s mint ilyen remekünknek őre volt, épen a halállal vivődött, midőn e jelenetek lejátszódtak. Környe­zete elleplezte előtte a szomorú valót s így sírba szállt a nélkül, hogy sokat sújtott szivébe még egy utolsó tőrt merí­tettek volna. A dísztelenül meredező romok látása s feledhetetlen múltjuk emlékei, nem engedték nyugodni sem a népet, sem a pápaságot. Vetélkedett bennök a nagy apostolért lángoló sze­retet a művészetek iránt való lelkesedéssel. De oly bámu­lattal volt eltelve mindenki a régi mű iránt, hogy, midőn az újraépítés gondolata fölvillant az elmékben, a legtöbben csak szerény arányú templomot akartak helyére emelni, mert erőt­lennek tartották századunkat egy második szt. Pál megterem­tésére. De győzött e félénk húzódáson a nagy apostolhoz való szeretet, mely ily kis emlékkel nem tudott megelégedni. XII. Leó szent tűzzel telt bullát bocsátott a kér. nemzetek­hez, melyben adakozásra szólította fel őket. A szt. Pétert az egész kér. világ építette ; s szt. Pál, a nemzetek apostola, nem számíthatna-e kegyelet filléreire ? A szt. atya szava nem hangzott el hatás nélkül. A nagyszerű terv kivitelét a begyült adakozások megsegítették : de a pápaság ‘is hű maradt a mű-

Next

/
Thumbnails
Contents