Hammerstein Lajos: Eredeti dolgozatok. Munkálatok - 56/1. évfolyam (Budapest, Buschmann F., 1893)

A római szt. Pál templom

A római szt. Pál templom. 49 vészeiért való áldozatkészségének ezredes hagyományához. Adományai mellett az összes költségnek jóval kisebb része azon 1.600.000 frank, melyet a nemzetek adtak. Szépen haladt az építkezés, melyhez anyagokkal az orosz czár, az egyptomi alkirálv s monarchiánk feje is hozzájárul­tak. 1840-ben XVI. Gergely fölszentelhette a kereszthajót s 1854-ben, két nappal a szeplőtelen fogantatás dogmájának kihirdetése után, IX. Pius már az egész műre áldását ad­hatta. A benső készen áll s hirdeti alkotó művészeinek dicső­ségét. Kezdetben Pasquale Belli, Bosio és Camporesi, 1833-tól Luigi Poletti, 1883-tól Grazioli voltak a munkálatok élén. Azóta a külső részek is befejezés felé haladnak. Történeté­nek már is voltak gyászos lapjai. 1891. tavaszán nagy mennyi­ségű robbanó anyagnak ismeretlen okok folytán támadt ex- plosiója rengette meg, mely kivált a mozaikokban, Moroni üvegfestményeiben s a Capella del Coro-ban tett nem cse­kély károkat. Bármennyire meglepi, szent élvezettel tölti el és fölemeli e templom az idegent: a gyermekéveit századunk elején átélt római csak könyező szemekkel tekinthet tükör­sima padlatára, tündöklő falaira, aranytól ragyogó tetőzetére, ha eszébe jut a régi mű, melyhez gyermeksége emlékein kí­vül valami kimondhatatlan vonzódás fűzi.. II. A régi szt. Pál-templom mintaképe volt az ős-ker. bazi­likának. Az új mű is ezen stílben épült, noha erősen magán viseli korunk ízlését s színezetét. E körülmény elkerülhe­tetlenné teszi ezen építési rendszer fejtegetését. Az építést a merő mesterségek fokáról, a művészetek magaslatára a monumentális építkezés selső sorban a templomépítés emelte. Az építés, mint minden művészet, szép eszmét szép alakban akar kifejezni, de benne e mellett előtérbe lép, és pedig jobban mint más művészetekben, a czélszerűség követelése, mert a templom nemcsak a szemeké, de mindenek fölött az életé. Ennek természetes kifolyása, hogy a szerint, a mint különböznek a vallások eszméi, világnézetük s gyakorlati liturgikus szükségeik : változni fog ezen eszmék megjelenítési Eredeti dolgozatok. 4

Next

/
Thumbnails
Contents