Hammerstein Lajos: Eredeti dolgozatok. Munkálatok - 56/1. évfolyam (Budapest, Buschmann F., 1893)

Költemények

34 Munkálatok 56. évfolyam.

HALOTTAK NAPJÁN.

ánatos cziprusnak sárgul lombozatja,

Lecsüngő ágirúl levelét hullatja . . .

— Ott, hol elhervadva annyian pihennek, Cziprusfák ritkuló árnyában lépdelek Szorongó kebellel, imádkozva, halkan . . . Jösztök ti is ide : - Halottak napja van !

Halottak napja van : — oh ne feledjük el,

Ha talán szíveink telvék a jelennel.

Ha tán vágyódásunk más irányba szólít,

Ne feledjük még se’ a sírok lakóit,

Kik harczaik után pihenésre tértek ; —

Halottak napja van : — temelőbe jertek !

Derűit mosolygással ne mondja ajkatok,

Hogy senkitek sincsen, kit megsirassatok ; Hogy. kiket szerettek, egészségben élnek,

Hő keble melenget szülőnek, testvérnek ; ttogy nincs, a mi vonzzon a holtak körébe. — Oly bús, oly szomorú a temető képe !

Ne beszéljetek így ! — mert. ki tudná, hányán Találtak nyugalmat a halál árnyában.

Kinek útjára fényt egy szent eszme hintett, Mely lángra hevíti most is sziveinket ;

Kiket egy magasabb czél vágya vezérle Földnek határin túl, égiek körébe.

Ki beszélhetné el. hány jelesünk porlad Régen eltemetve, a hideg hant alatt,

A kiknek vezérlő csillaga volt a hit,

Ezeren érezték keblük sugárait:

S most virág sem fedi. kő sem jelzi hantjuk. Csak a feledésnek árnya pihen rajtuk.

Ezekhez menjünk el holtak gyászos napján, Ragyogó szellemük emlékezést kíván ;

Vigyük el sírjukhoz ifjú sziveinket,

Újuló emlékük hadd ihlessen minket ;

Hadd tudják örvendve : — nem hiába éltek, Hadd lássák : eszméik nem vesztek el végleg.