Hammerstein Lajos: Eredeti dolgozatok. Munkálatok - 56/1. évfolyam (Budapest, Buschmann F., 1893)
A modern szabadkőművesség és a társadalom
WÊÊÊÊÊÊÊK^K^KKKÊKÊKÊM A modem szabadkőművesség és a társadalom. 85 már az egész földön el volt terjedve, akkor legalább egy századdal előbb már virágoznia kellett. Ez a »János testvéridet« nem más, mint a manicheusok titkos szövetsége, mely azonos az 1535-iki kölni okmány szabadkőműves rendjével, vagy amint az okmányban van, a »szabadkőművesek János rendjével.« Ez időtől kezdve a két társulatnak története együtt halad egész 1717-ig. A kőművesség egy része, és pedig, amint sejthetjük, nagyobb része, azonfölül, hogy a kőműves mesterséggel foglalkozott, egyszersmind a manicheusi titkos tanokat is vallotta, a nélkül, hogy a másik rész, mely a tanokba beavatva nem volt, erről valamit tudott volna. Az a titkos társulat ugyanis, mely a czéhben létezett, nagyon előrelátó volt. Hogy föl ne fedezhessék, tanait symbolumokba öntötte, sym- bolumok gyanánt pedig, hogy senkiben gyanút ne keltsenek, a kőműves-mesterség műszavait és eszközeit választotta. Az 1717-ik év azon forduló pont, melyben a czéhből s a czéhben létező titkos társaságból a modern szabadkőművesség kifejlődött. Ezen évben három fölvett, tiszteletbeli szabadkőműves elvált a czéhtől, hogy a régi »szabadkőművesek János testvérületét« új alapon szervezze. E három férfiú: Anderson Jakab, Desaguliers Teofil és Payne György, kik elszakadva a kőművesi páholytól (czéhtől) feladatukúl tűzték ki nem a szépművészetek fejlesztését, hanem az akkor uralomra vergődött angol deistikus filosofia terjesztését. A nevezett három férfi 1717. év junius 24-én1) ült össze a londoni »Almafához« czímzett vendéglőben, s megalapította a modern szabadkőművességet. Hozzájuk csatlakozott még 4 londoni páholy, mely a többiektől elszakadt, s ugyanekkor Sayer Antal személyében megválasztották első nagymesterüket. Egy ideig még megtartották a régi kőfaragó-czéh szabályzatait, melyekben még az Isten- és egyházához való ragaszkodás mint a czéhbe való fölvétel föltétele volt elő') Innét ered az a nehézség, hogy az úgynevezett ».János kőművesség« (a 3 alsó fok) nem tudja, hogy Evangelista szt. János vagy Keresztelő szt. János-e a patrónusa, mert a manicheusi János testvérek Evang. szt. János nevét viselték, a modern szabadkőművesség megalapítása pedig Kér. szt. János ünnepére esik.