Munkálatok - 55. évfolyam (Budapest, Toldi, 1892)

I. Rész. Fordítás

Az államhatalom és hatásköre különböző feladatainak tárgyalása. Q5 Innét az államhatalomra, amelynek kötelessége a közjó­létről gondoskodni, kettős feladat háramlik : védő és előmozdító. Fenn kell tartania az általános békét s úgy összes alattvalóit, mint önmagát is létezésében és jogaiban védeni. Továbbá támogatnia és előmozdítania kell alattvalóit azon földi javak után való törekvésben, amelyek bizonyos nép valódi jólétéhez múlhatatlanul megkívántainak. így is beszélhetünk : az állam szükségessége az emberek kettős szükségletén alapszik : az egyik az, hogy jogaikban védelemre és biztonságra szorulnak ; a másik pedig, hogy gyámolításra, segítségre van szükségük azon javak megszer­zésében, amelyek az ember valódi földi életét megteremtik, melyekhez azonban az egyesek csak nagy nehezen vagy épen sehogy sem juthatnak el. Ha ezen két szükséglet nem léteznék, vagy nem volna általános : az állam szükségessége többé nem volna bebizonyítható. Valószínű, hogy ezen föltétel mellett álla­mok nem is léteznének. Az államhatalomnak tehát kötelessége az alattvalók számára ama mindkét jót megszerezni, amelyeket azok az államban keresnek és csak ebben találhatnak fel. Innét származnak az államhatalomnak említett kötelességei. 1. FEJEZET. Az államhatalom védelmi tevékenysége alattvalóit illetőleg. Minden hasznos együttélésnek béke, rend és biztonság képezik első alapföltételeit. Azért nincs csodálni való azon, hogy azon kis számú kiváltságos igazságok közé, amelyek komoly ellenségre még nem találtak, tartozik azon igazság is, hogy az államhatalomnak feladata az állam összes rétegeinek jogait megvédeni és a nyilvános rendet fentartani. Azok ter­mészetesen, akik Kanttal a tulajdonképeni természetjogot tagad­ják és minden jogot az államtól származtatnak, az államhata­lommal szemben ilyféle jogvédelemről alig beszélhetnek. Amit az államhatalom adott, azt minden jogsértés nélkül vissza is veheti, ha ugyanis ő az egyedüli jogforrás. Kutatásunk tárgyát tehát nem az képezi, tartozik-e az állam alattvalóit jogaik élvezetében védelmézni, hanem csak az, mennyire kell e védelemnek kiterjednie. Ezen feladatunkat Az államhatalom feladata és jogköre. 5

Next

/
Thumbnails
Contents