Munkálatok - 55. évfolyam (Budapest, Toldi, 1892)
I. Rész. Fordítás
Az államhatalom isteni eredete. 41 ségében nyilatkozó bölcseségen ? Csakhogy az állat maga semmit sem tud ezen törvényekről, ezeknek követésében és Így az eléje szabott rend megtartásában öntudatlan érzéki megismerés és vágyódás, más szóval szükségszerű ösztön uralma alatt áll. A teremtés koronája és az egész alatta álló természetnek közvetlen végczélja az ember ; benne egyesül a természet minden más ereje : az élettelen dolgok szervetlen erői, a növények tenyészeti élete, az állatok érzéki ismerete és vágjm, de úgy, hogy az értelmes és szabad elhatározásra képes lélek tartja őket össze és uralkodik fölöttük. Azért helyesen nevezi már sz.Tamás az embert mikrokosmosnak, kis világnak.1) Épen csak egyedül az ember képezne kivételt az egész mindenség fölött uralkodó törvényszerűség és rend alól ? Egyedül csak ő lenne kivéve minden törvény alól és csupán ő nála lenne az önkény zsinórmértéke cselekedeteinek, hogy ekként bizonyos fokban megzavarja a világmindenség összhangzatát ? Legkevésbé ; az embert is minden gondolatával és törekvésével bizonyos törvénynek vetette alá Ura és Teremtője. Csakhogy az ő természetébe nincsenek e törvények gépiesen működő erők- vagy vak érzéki ösztönökként bele oltva, hanem természetének megfelelően általános gyakorlati ismeretekként, amelyekhez minden akaratát és cselekedetét alkalmazni kötelezve érzi magát. Ez a szó szoros és tulajdon- képeni értelmében vett természeti törvény. Mihelyt az ember eszének teljes használatára ébred, szükségképen elismeri, hogy miként az egész mindenség fölött, úgy fölötte is van egy nagyobb úr ; rájön, hogy őt Isten azért helyezte e földre, hogy neki szolgáljon és ezáltal a túlvilági örök boldogságra érdemeket szerezzen magának. Megtanul különbséget tenni a jó és rossz között ; lelkiismerete némely feltétlen rossz cselekedettől visszatartja, mig más jó, Istennek tetsző dolgok véghezvitelére ösztönzi. Ha e szóra hallgat, jutalma belső béke ; ha pedig megveti, úgy elveszi büntetését a lelkiismeret mardosásában, ami figyelmezteti őt, hogy büntetésre méltó az örök biró előtt, akinek törvényét gonoszul áthágta. *) De Régim, princ. 1. I. c. 12.
