Munkálatok - 55. évfolyam (Budapest, Toldi, 1892)

II. Rész. Eredeti dolgozatok

sehol sem említ, hanem a vénekről, s papokról emlékezik, mint intéző személyekről, ezek semmisek. Függőben maradt hát a kérdés, rajtunk a sor, hogy feleljünk reá.

Ha Joel és Ámosz jövendöléseit összevetjük, nagyon sok megegyezést találunk közöttük azokban, amelyek az időszaki viszonyokra vonatkoznak : ugyanazon ellenségeket említik, valamint ugyanazon elemi csapásokat is. Ez önkénytelenül arra a gondolatra juttatja az olvasót, hogy ezek egy azon kornak prófétái. Az a külső bizonyság, a locus in canone, úgy is körülbelül egykorúvá teszi őket. Továbbá a régi próféták egymás szavaira nem igen szoktak hivatkozni és ezek mégis megteszik. E jelenséget, úgy véljük, következőleg lehet legkönnyebben megmagyarázni : valamelyik a kettő közül beszélt a néphez, hogy térjen Istenhez, mert: „Az Ur ordít Sionból és Jeruzsálemből szózatát adja;“ s ha meghallgatják az Ur szavát, „eljön a boldogság napja, midőn édességet csöpögnek a halmok“ ... A próféta e hatásos szavai, mint valami közmondás járhattak egy ideig szájról-szájra a nép között, hogy az akkor élő másik próféta jól fölhasználhatta azokat nagyobb hatás keltésének czél- jábol.

Ez, de kivált az a kétségtelen jelenség, hogy Ámosz és Joel teljesen azonos kortani viszonyokat rajzolnak, arra indítanak bennünket, hogy a mit a locus in canone bizonytalanul mond, azt megszorítsuk s őket valóban egy időseknek tartsuk.

Ámosz szól : „Halljátok az igét Izrael fiai, mert gonoszak voltatok (3. f.), azért elvásítottam fogaitokat és szűkké tettem a kenyeret minden helyeken. (4, 6.) Visszatartottam az esőt három hónappal az aratás előtt. (4, 7.) Megvertelek égető széllel és ragyával . . . szőllőiteket, olaj- és fügefáitokat megette a hernyó. (4, 9.) Sáskát idéztem elő a tavaszi időben, a virágzás kezdetén.“ (7, 1.) Tehát Isten ily elemi csapásokkal sujtá Izraelt gonoszságai miatt, ámde e

312 Munkálatok. — A vitás idejű próféták kora.