Munkálatok - 55. évfolyam (Budapest, Toldi, 1892)

II. Rész. Eredeti dolgozatok

Joel. 311 A mi pedig a Fatuel nevet illeti, arra sem lehet támaszkodni, mert a nevekben lehetnek elavult gyökök (’DS), melyek a zsidóban fönn nem maradtak, hanem a kaidban, a héber nyelv egyik alkotó elemé­ben igen. Ha tehát csak ennyit tud fölhozni Scholz, úgy ezek Joel nyelvezetének aranykori tisztaságát, egy csöppet sem homályosítják meg; sőt megerősítik a mi állításunkat, mert im keresve se találtak benne oly kifejezést, amely kétségkívül régibb iratásu köny­vekben szintén ne találtatnék.1) E szerint Joelnek a zsidó nyelv és irodalom aranykorában kellett élnie, még pedig a régibb prófé­ták között, körülbelül egy időben Ámosz és Ozeás prófétákkal. Ez bizonyos. Ámde a korrajzi adatok, melyeket a joási kor védőinek részéről felhoztunk, épen nem kívánják, hogy Joás uralkodásának idejébe tegyük Joel működését, mert azok, mint láttuk, mind ráillenek. Oziás királyságának korára is. Az idumeu- sokkal és filiszteusokkal Oziás hadban állott ; az ő korabeli Ámosz is jósolt Tirus és Szidon ellen, tehát Joel is jósolhatott. Szeszak betörésének emlékezete még nem halt ki. Oziás jámbor fejedelem volt, alatta Izrael népe az igaz Istent tiszteié és Áron fiai Mózes törvényéi szerint áldoztak azUr templomában. — A mely okok pedig arra indítanának bennünket, hogy Joás idejét válaszszuk : az idézés s hogy királyt a próféta *) *) Vannak Joelben szójátékok, mondja még Scholz, amelyek magukban véve ugyan még nem bizonyítanak újabb korusága mellett, mert régibb próféták is. — (Mik. 1, 10., íz-, 24, 19, 20. s mások, élnek szójátékokkal, de Joelnél e szójátékok sajá­tosak, mert hasonló hangzásuk van, de különböző az értelmük (1, 11, 12; 2, 23.) Ez arra mutat, hogy az ő idejében nem volt már élő a nyelv, hanem ő csak úgy tanulta. Ha még csak úgy tanulta volna is a zsidó nyelvet, bizonyosan vihette annyira, hogy mint a mai grammatikusok képesek Ítélni a fölött, melyek a rokonértelmü szók s melyek csupán rokonhangzásuak, úgy ő is képes volt ezt egészen tisztán s világosan megítélni. S ha így van a dolog, minek Jóéira ráfogni, hogy ha használt szójáté­kokat, azokat rosszul használta ?

Next

/
Thumbnails
Contents